Nyolc százalékkal nőttek a fizikai dolgozók órabérei

Hírek Tóth Balázs
Az idei harmadik negyedévben 1429 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder munkaerő közvetítő cég mintegy 7 ezer dolgozó béradatait összesítő elemzése alapján. Ez több mint 8 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakában elért 1318 forinthoz képest.

A régiók szerinti statisztikák azt mutatják, hogy továbbra is jelentős az eltérés az egyes országrészekben tapasztalható bérszintek között. Míg a Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon, illetve az Észak-Alföldön 1300 forint körül mozog az átlagórabér, a Dunántúl középső és északi részén már jóval 1400 forint felett alakul. Közép-Magyarország és a főváros továbbra is kimagaslik a hazai mezőnyből: ezeken a területeken az órabérek átlagos nagysága már jó ideje meghaladja az 1900 forintot.

Októberben negyedmillióan kerestek állást

„Tavaly ilyenkor a fizikai órabérek átlagában még 11 százalékos növekedés volt tapasztalható, vagyis valamelyest lassult a bérkiáramlás emelkedésének üteme az elmúlt évihez képest”

– mutatott rá Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója.

Jelezte: tekintettel arra, hogy az infláció üteme közben már az 5 százalékos szint közelében jár, ez azt jelenti, hogy a fizikai keresetek vásárlóereje az elmúlt egy év alatt legkevesebb 3-4 százalékkal nőtt. Ugyanakkor a minimálbér tervezett, mintegy 20 százalékos jövő évi emelésének hatására a hagyományos januári béremelkedések nyomán várhatóan ismét nagyobb ütemben fognak felfelé mozdulni az órabérek. Mindez komoly teher lesz a munkáltatóknak, amit azonban enyhíteni fog majd a járulékok jövő év júliusára várható csökkentése.

A nemzetközi piacokon működő cégek központjai euróban átszámolva várhatóan még kevésbé érzik majd meg a várható béremelkedést.

A Moore Hungary pénzügyi tanácsadó ezzel párhuzamosan több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó mintegy 500 középvezető béradatait nézte át. A 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban kereső alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2021 első negyedévében átlagosan 4 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

A középvezetői szegmensben tapasztalható alacsonyabb szintű átlagbérnövekedést a kiegészítő bérelemek (jutalom, bónusz, bérpótlékok) alkalmazásával tudják kompenzálni a vállalatok. ”Ennek is betudható, hogy a Covid-időszak kezdete óta tapasztalható mérsékelt fluktuáció jelenleg is alacsony szinten van.

A kilépési mutató 3 százalék alatt maradt a legutóbbi negyedévben is, miközben a cégek továbbra is egyre több munkavállalót vesznek fel vezetői szinteken is”

– mutatott rá Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere.

Tíz év alatt egymillióval nőt a dolgozók száma

(Borítókép: Kisalföld / Csapó Balázs)

További híreink