Nyitott vagy zárt gazdaságok a jobbak a globalizált rendszerben?

Hírek Horváth Éva
A jelenlegi globalizált gazdasági rendszerben a nemzetközi kereskedelem a növekedés és a fejlődés fontos hajtóereje, a globális áruforgásba kevésbé integrált országok viszont hátrányos helyzetbe kerülhetnek.

A jelenlegi globalizált gazdasági rendszerben a nemzetközi kereskedelem a növekedés és a fejlődés fontos hajtóereje, a globális áruforgásba kevésbé integrált országok viszont hátrányos helyzetbe kerülnek. A kereskedelem bruttó hazai össztermékhez viszonyított arányszáma jó indikátora lehet egy ország gazdasági teljesítményének és a világgazdaságba való integráltságának. A magas arány azt jelzi, hogy az ország nagymértékben függ a nemzetközi kereskedelemtől, míg az alacsony arány arra utal, hogy az ország gazdasága viszonylag zárt.

A magas kereskedelem/GDP arány egyszerre jelezheti egy ország gazdaságának az erősségét és a kitettségét is. Egyrészt azt jelzi, hogy az adott ország jól integrálódott a világgazdaságba, ami hozzáférést biztosíthat az áruk és szolgáltatások nagyobb piacához, valamint a különböző országok adottságaikhoz mérten láthatják el termelési folyamataikat.

Emellett azonban a magas GDP-arányos kereskedelem a kitettség jele is lehet, ugyanis az ország sebezhetőbb az olyan külső sokkhatásokkal szemben, mint például a globális kereslet hirtelen visszaesése vagy az ellátási láncok megszakadása – írja a MagyarNemzet.hu az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány a jelenlegi nemzetközi gazdasági helyzet értékelése nyomán.

Az alacsony GDP-arányos kereskedelem is kettős jelentéssel bírhat. Az alacsony érték egyszerre jelentheti a nemzetközi áruforgalmi zártságot és a számottevőbb belső fogyasztást. Előbbi esetben ugyan az adott ország ellenállóbb a külső sokkoknak, de a kereskedelemmel járó gazdasági lehetőségekből is kimarad. Alapegyenlete szerint a GDP a belföldi fogyasztás (a köz- és a magánszférát is beleértve), a beruházás és a nemzetközi termékforgalom egyenlegének összege. A fejlett gazdaságú országokban az alacsony érték nem a zártságukat, hanem a belső fogyasztás relatíve nagy arányát jelenti. Ez a jelenség megfigyelhető Franciaországban, Németországban, az Egyesült Államokban vagy Kínába.

13.05.2021 An aerial view of a transshipment complex of the Taman port and industrial park built and owned by the United transport and forwarding company (OTEKO), some 180 km west of Southern city of Krasnodar, Russia. Port Taman is the biggest private port in Russia, with cargo, grain, coal and dry bulk terminals and possibility to ship oil, oil products and LPG (liquefied petroleum gas). Vitaly Timkiv, Europress/AFP)

Port Taman: Oroszország legnagyobb magánkikötője, rakomány-, gabona-, szén- és száraz ömlesztett terminálokkal, valamint olaj, olajtermékek és LPG (cseppfolyós kőolaj) szállításának lehetőségével. Fotó: Vitaly Timkiv / Europress/AFP

Luxemburg az egyik legalacsonyabb mutatóértékkel rendelkező ország az Európai Unióban. Emögött a nyugat-európai miniállam kedvező adózási szabályai állnak, amelyek sok vállalatot vonzottak az ország területére, azok pedig az uniós tevékenységük után az országban fizetik be terheiket, ezzel felhajtva a GDP-t.

Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) adatbázisa alapján összeállított európai uniós kereskedelmi nyitottsági index rangsorában Magyarország az ötödik helyen áll.

A kereskedelem bruttó hazai össztermékhez viszonyított arányszáma jó indikátora lehet egy ország gazdasági teljesítményének és a világgazdaságba való integráltságának. A magas arány azt jelzi, hogy az ország nagymértékben függ a nemzetközi kereskedelemtől, míg az alacsony arány arra utal, hogy az ország gazdasága viszonylag zárt. A magas kereskedelem/GDP arány egyszerre jelezheti egy ország gazdaságának az erősségét és a kitettségét is. Egyrészt azt jelzi, hogy az adott ország jól integrálódott a világgazdaságba, ami hozzáférést biztosíthat az áruk és szolgáltatások nagyobb piacához, valamint a különböző országok adottságaikhoz mérten láthatják el termelési folyamataikat.

Emellett azonban a magas GDP-arányos kereskedelem a kitettség jele is lehet, ugyanis az ország sebezhetőbb az olyan külső sokkhatásokkal szemben, mint például a globális kereslet hirtelen visszaesése vagy az ellátási láncok megszakadása – írja az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány a jelenlegi nemzetközi gazdsaági helyzetet értékelve.

Az alacsony GDP-arányos kereskedelem is kettős jelentéssel bírhat. Az alacsony érték egyszerre jelentheti a nemzetközi áruforgalmi zártságot és a számottevőbb belső fogyasztást. Előbbi esetben ugyan az adott ország ellenállóbb a külső sokkoknak, de a kereskedelemmel járó gazdasági lehetőségekből is kimarad.Alapegyenlete szerint a GDP a belföldi fogyasztás (a köz- és a magánszférát is beleértve), a beruházás és a nemzetközi termékforgalom egyenlegének összege. A fejlett gazdaságú országokban az alacsony érték nem a zártságukat, hanem a belső fogyasztás relatíve nagy arányát . Ez a jelenség megfigyelhető Franciaországban, Németországban, az Egyesült Államokban vagy Kínában.

Luxemburg az egyik legalacsonyabb mutatóértékkel rendelkező ország az Európai Unióban. Emögött a nyugat-európai miniállam kedvező adózási szabályai állnak, amelyek sok vállalatot vonzottak az ország területére, azok pedig az uniós tevékenységük után az országban fizetik be terheiket, ezzel felhajtva a GDP-t.

Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) adatbázisa alapján összeállított európai uniós kereskedelmi nyitottsági index rangsorában Magyarország az ötödik helyen áll.

A kereskedelem GDP-arányosan Franciaországban a legkisebb (44 százalék), míg Szlovéniában a legmagasabb (186 százalék). A nyugat-európai országok között kivételnek számít Belgium 181 és Hollandia 158 százalékkal. Ez a Rotterdam–Antwerpen-hatásnak köszönhető. A két város kikötőjén keresztül folyik ugyanis az európai országok tengeri kereskedelmének számottevő része, így a reexport következtében számos árucikket itt, nem pedig a kiindulási vagy célországban vámolnak el, ami torzulást okoz a kereskedelmi statisztikákban. A rotterdami árukikötő a Los Angeles-i után a világ második legforgalmasabb, nem ázsiai hajódokkja. A 2021-ben a 17,53 millió fő lakosságú Hollandia az 1,03 ezer milliárd dolláros GDP-jével a világ 17. legnagyobb gazdaságával rendelkezett, ugyanakkor azonban a világ ötödik legnagyobb exportőre is volt.

Mind a négy utóbbi ország esetében a teljes – exportot és importot is magában foglaló – nemzetközi termékforgalom éves összértéke 2017-től meghaladja az adott évi GDP 150 százalékát – foglalja össze Horváth Sebestyén, az Oeconomus Alapítvány junior kutatója.

Az 1989–1990-es rendszerváltási hullám és a szocialista keleti blokk felbomlását követően a régió több országa esetén megfigyelhető a kereskedelem GDP-hez viszonyított arányának csökkenése. Emögött az addig kialakult kereskedelmi kapcsolatok felbomlása és a nyugatorientált kereskedelem kiépülése áll.

A balti államokkal ellentétben Ukrajna és Belarusz nem tudta jelentős mértékben kihasználni a nemzetközi kereskedelemmel járó előnyöket. Ukrajna 1992 óta politikai instabilitással és gazdasági válságok sorával küzdött, ami hatással volt nemzetközi gazdasági kapcsolataira is. Az országban a kereskedelem a bruttó hazai össztermék mindössze 70 százalékáért felelt 2021-ben, ami a régióban a legalacsonyabb arány. Ezzel szemben Belaruszban a kereskedelem GDP-hez viszonyított aránya felzárkózott a balti államok szintjére az 1990-es évek egyik legalacsonyabb szintjéről. Belarusz azonban jelentősen függ a legnagyobb kereskedelmi partnerétől, Oroszországtól: 2021-ben az ország kivitelének 46 százaléka, termékbehozatalának pedig 55 százaléka folyt Oroszországgal.

Borítókép: Szállító konténerek a külkereskedelemben Fotó (Getty Images)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink