Nyári diákmunka program: közel 22 ezren kapnak támogatást

Hírek
Ötezer megkötött szerződés alapján 21753 középiskolás vagy egyetemista jut munkatapasztalathoz és szünidei pénzkeresethez a Nyári diákmunka program keretében – olvasható a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közösségi oldalán.

A TIM közlése szerint a 16-25 éves fiatalok a Nyári diákmunka program segítségével július elseje óta állhatnak munkába önkormányzatoknál, a mezőgazdaságban vagy a turizmus-vendéglátásban. Az így szerzett gyakorlati tapasztalat megkönnyíti a diákok számára az iskolaéveik utáni munkába állást. A résztvevők idén minden eddiginél több költőpénzt gyűjthetnek a program jóvoltából, hiszen a 25 év alattiaknak 2022-től munkabérük után nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.

A foglalkoztatók a szabadságolások miatt kieső átmeneti vagy az érintett szektorokra jellemző általánosabb munkaerő-hiányt pótolhatják a fiatalok alkalmazásával. Az idegenforgalmi főszezonban és a tömeges mezőgazdasági munkák idején a vállalkozásoknál elkel a segítség.

A minisztérium emlékeztet: a tizedik évében járó Nyári diákmunka programmal közel 27 milliárd forint összértékben 264 ezer fiatalt támogatott már a kormány. A kezdeményezés idén is rendkívül népszerű, ezért a TIM másfélszeresére, közel 3 milliárd forintra emelte meg az eredeti támogatási keretet.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink