Korábban az akciós last minute utak garantálták, hogy jó ár-értéken nyaraljon valaki, most változni látszik a trend, változtak az utazási szokások, berobbant a first minute idén.
Az utazásra készülő magyarok döntő többsége jellemzően már legalább 4-5 hónappal az indulás előtt kiválasztja az úti célt és az időpontot. A first minute nem csak nálunk, hanem Nyugat-Európában is jellemző trend.
Változatlanul árérzékenyek vagyunk
Nemzetközi viszonylatban a magyar utazók árérzékenynek számítanak, az uniós átlag 87,2 euróhoz képest 52,2 eurót költöttek szállásra 2022-ben vendégéjszakánként az Eurostat adatai alapján.
Fő szempont, hogy anyagilag jól járjunk, ezért az utazni készülők négyötöde előre, alaposan megtervezi a nyaralását – derült ki a friss felmérésből. A korai foglalás előnye, hogy több és változatosabb szálláslehetőség közül, nem mellékesen kedvezőbb áron lehet válogatni, így végeredményben anyagilag is jobban jár, mint azok, akik az utolsó pillanatra hagyják a szervezést.
A kutatásban részt vevők kétharmada szerint a tervezés mellett szól az is, hogy nyugalmat ad, ráadásul csoportos vagy nagyobb családi nyaralásnál megkönnyíti a mindenki számára megfelelő időpont sokszor nehézkes egyeztetését.
Az utazásukat gondosan megtervezők között jelentős többségben vannak a külföldre, jellemzően a tengerpartra készülők, akik nem akarják megkockáztatni, hogy a rossz szervezésen csússzon el a nyaralás.
Akár egy évre előre foglalunk
Egy hosszabb hajóutat már egy évvel az indulás előtt lefoglalnak az utazók. – mondja Molnár Judit, az OTP Travel ügyvezetője.
Az utazási irodák is egyre tudatosabban alkalmazkodnak az új igényekhez, nem foglalják túl magukat, így az ügyfelek is tisztában vannak azzal, hogy nem igazán érdemes várni a kedvező last minute lehetőségekre, ezért egyre többen élnek a first minute foglalással.
Mindössze egyharmadra tehető azoknak az aránya, akik úgy gondolják, hogy érdemes várni egy kedvező last minute ajánlatra. A first minute és a last minute tábor tagjai abban nem különböznek egymástól, hogy a valutaváltást és az utasbiztosítás kötését is az utolsó pillanatra halasztják. Jellemző azonban, hogy míg az utazásukat gondosan előkészítők több mint a fele köt utasbiztosítást, a spontán utazók erről gyakrabban megfeledkeznek, csak harmaduk gondoskodik a biztonságáról is.
Címlapfotó: Shutterstock