Növelte a pénzügyi tudatosságot a járvány

Hírek Barát Mihály Tamás
A költési hajlandóság látványosan csökkent, a megtakarítási kedv megnőtt, a járványidőszak legjellemzőbb kifejezése az érintésmentesség lett a 2021-es Cetelem Körkép, illetve az ahhoz kapcsolódó, a Cetelem Bank saját (hazai) ügyfélkörében végzett kutatás adatai szerint.

Az érintésmentesség évtizedek óta jelen van az európai mindennapokban, a járványidőszak azonban új tartalmat adott a régi fogalomnak: a relatív többségnek (46 százalék) ma már a Covid jut először az eszébe róla – derül ki a Cetelem Körkép nevű, évente ismétlődő idén 14 uniós tagállamban, illetve az Egyesült Királyságban elvégzett felmérés válaszaiból. Magáról a szóról Európa szinte valamennyi országában a magányra asszociálnak az emberek; az egyetlen kivétel Magyarország, ahol az első helyen a veszélyt társítják hozzá, ami szintén a vírus hatása.

Európában a járványidőszak legjellemzőbb pénzügyi tendenciájának a fogyasztás csökkenése, illetve a megtakarítások növekedése tűnt a járványidőszakban. Magyarország és Lengyelország viszont az átlagosnál, sőt a 2020-ban tapasztaltnál is kisebb megtakarítási hajlamot mutat. A megtakarításainak növelésére idehaza az emberek 57 százaléka készül,

ez valamivel az 54 százalékos uniós átlag felett, de jócskán a nyugati országok szintje alatt van.

„Ügyfeleink nagyobb arányban terveztek tavaly megtakarítani, mint amennyire valóban sikerült ezt megvalósítani, azonban a tendencia minden kétséget kizáróan a megtakarítás felé mutat, vagyis tudatosabban kezeljük pénzügyeinket. A teljes lezárás időszakát leszámítva az eladáshelyi kártyás fizetéseket nem annyira rendítette meg a járvány, míg az áruhitel az üzletetek nyitását követően növekedő tendencia után újra elérte a tavalyi szintet. Azt láttuk, hogy nőtt az aktivált kártyák aránya. Ugyanakkor a moratórium, azaz a törlesztések leállásának hatására a rendelkezésre álló szabad keret folyamatosan csökkent az év folyamán, ami egy idő után korlátozta a kártyahasználatot, és ez már az összesített számokban is tükröződik. A hitelkihelyezéseket nézve a tavalyi év után idén hónapról hónapra növekedés tapasztalható, és úgy prognosztizáljuk, hogy június-júliusra elérjük az egy évvel ezelőtti nagyságrendet, az év végén pedig erőteljesebb növekedéssel számolunk” – nyilatkozta Szabó Péter, a Cetelem Bank vezérigazgatója.

Európai összevetésben Magyarországon vannak szinte a legkevesebben (22 százaléknyian) azok, akik növelni tervezik a költéseiket a következő tizenkét hónapban,

egyedül Ausztriában (21 százalék) alacsonyabb ez az érték (az európai átlag 34 százalék). Hasonló hangulatot tükröznek a Cetelem Bank saját ügyfélkörében készült friss felmérések is. A tavalyi év után idén is egyharmadnyian mondták azt, hogy megtapasztalták, hogyan tudják a személyes kiadásaikat csökkenteni, és tartósan visszafogni költéseiket. 2021-ben a válaszadók 13 százaléka jelezte például, hogy lemond(ott) a nagyobb beruházásokról, 16 százalék pedig növelte a megtakarításait. Ugyanakkor, miközben egy éve még a Magyar Cetelem Bank ügyfeleinek 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem fog változtatni a fizetési és vásárlási szokásain, az idei válaszok alapján csak 29 százaléknak sikerült ezt tartania. Ugyanilyen látványos változás, hogy a megkérdezettek 28 százaléka csak a saját (meglévő) pénzét hajlandó elkölteni – ezt tavaly csak feleennyien tervezték.

Óvatos optimizmusra utal viszont, hogy a 2020-as 50 helyett már csak 46 százaléknyian akarnak kevesebbet költeni,

azok aránya pedig 5-ről 18 százalékra nőtt, akik több költést is elképzelhetőnek tartanak. A válaszadók bő negyede jelentősebb kiadásról is beszámolt az elmúlt egy évben, főleg az elektronikai termékek területén. Kimutathatóan megnőtt az online vásárlások aránya is – főként az élelmiszerek, az elektronika és a ruházat területén –, és a megkérdezettek 60 százaléka arra készül, hogy a korlátozások feloldása után is rendszeres online vásárló marad. Aki még tartózkodó, az főleg arra hivatkozik, hogy szeretné látni, mit vesz, és nem szívesen áldoz a szállítási költségekre.

Az online vásárlási szokásoknál a kártyás megoldások lassú előretörése tapasztalható: többen választják még a helyszíni fizetést bankkártyával, de nő a kártyás előrefizetés aránya is. Hasonló a helyzet a hitelkártyáknál is: az elmúlt egy évben a lakosság bő egyötöde fizettet hitelkártyával, miközben ez eredetileg csak a 8 százalékuk terveiben szerepelt. A tranzakciók terén egyértelműen az érintésmentesség a trend – eddig főleg a kényelemszeretet diktált, most felzárkózott mellé az egészségvédelem, a biztonság is.

(Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink