Nőtt az új autók eladása áprilisban

Hírek
A múlt hónapban 12 412 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 3 százalékkal többet a tavaly áprilisinál, az idei első négy hónapban pedig 46 746 gépkocsit, a növekedés 7 százalék volt a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján csütörtökön.

Az első négyhavi értékesítési számok kissé elmaradtak az MGE növekedési várakozásaitól. Az egyesület szerint ennek egyik oka lehet a belsőégésű motorok, elsősorban a dieselek körüli valós és rémhírek, amelyek a vásárlók szándékait eltérítik.
   
A tisztán elektromos és a plug-in hibrid gépkocsik forgalomba helyezése lassuló mértékben és kis mennyiség mellett növekszik, a felvevő piac egyelőre korlátozott és alatta van az év eleji várakozásoknak. A töltőhálózat ugyan fejlődik, illetve sok esetben az otthoni és a munkahelyi töltés is megoldott, de az autók ára továbbra is magas – jelezte az MGE.
   
A kormány nagycsaládosokat támogató programja iránti érdeklődés látszik, de ennek elindulása után értékelhető majd a hatása az újautó-piacra – fejtette ki összefoglalójában az egyesület.
   
Áprilisban 2105 új kishaszongépjármű került forgalomba, 26 százalékkal több, mint tavaly áprilisban. Az első négy hónapban 24 százalékkal nőtt az új kishaszonjárművek eladása az előző év azonos időszakához képest, 8350 járművet helyeztek forgalomba. A kishaszonjárművek piaca szintén elmaradt időarányosan az MGE előrejelzésétől. Az egyesület továbbra is szorgalmazza a vegyes használatú kishaszonjármű kategória újbóli bevezetését.
   
Áprilisban 625 új nagyhaszongépjármű került forgalomba, 5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, az idei első négy hónapban pedig 1928, ami 18 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest. Az MGE csökkenésre számít az év első részében, majd a növekedési hitelprogram eredményeképpen a tavalyi éves teljesítmény megismétlését valószínűsíti.
   
Áprilisban 80 százalékkal csökkent az új autóbuszok eladása a tavaly áprilisihoz képest, 9 buszt helyeztek forgalomba, az első négy hónapban pedig 236-ot, ami 9 százalékos csökkenés a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva. Az autóbuszok piaca kis mérete miatt mutat jelentős havi eltéréseket, az eddigi eredmény nem ad lehetőséget elemzésre, erre több hónap átlagának ismeretében lesz lehetőség – közölte az MGE.
   
Áprilisban 523 új motorkerékpár került forgalomba, 28 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az első négy hónapban 1369 motort helyeztek forgalomba, ami 54 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest. A gépjárműimportőrök egyesülete szerint a motorkerékpárok piaca továbbra is gyenge. A százalékban jelentős növekedés és az előrejelzés feletti időarányos értékesítés ellenére alacsony a forgalomba helyezések száma, ugyanakkor némi bizakodásra ad okot a növekedési trend – közölték.

Borítókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink