Nőtt az ipari termelés júniusban

Hírek
Az ipari termelés volumene 4,0 százalékkal haladta meg júniusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 6,5 százalékkal emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken, első becslése alapján. 

Az előző hónaphoz viszonyítva 1,2 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júniusban. Az első fél évben 5,6 százalékkal volt nagyobb a termelés,  mint az előző év azonos időszakában.

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta: az előző havihoz képest kisebb növekedés a járműgyártás ingadozásával függhet össze, a többi feldolgozóipari ágazatot növekedés jellemezte júniusban. Hozzátette, hogy továbbra is az emelkedés meghatározó az ipari kibocsátásban, a második negyedévben is folytatódott a bővülés az első negyedévi 7,8 százalék után. 

Tavaly mindössze 0,9 százalékos volt az ipari termelés növekedési üteme a 2015-ös 7,4 százalékot követően.
Az ipari termelés volumene májusban 8,8 százalékkal nőtt, áprilisban pedig 3 százalékkal csökkent a márciusi 13,4 százalékos éves növekedés után. Januárban és februárban is bővülést mért a KSH, az év első hónapjában 6,9 százalékkal, ezt követően pedig 2,7 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás. 

A munkanappal kiigazított adatok alapján a termelés növekedése az egy évvel korábbihoz képest májusban 6,2 százalékos, áprilisban 2,5 százalékos, márciusban 10 százalékos, februárban 7,1 százalékos, januárban pedig 1,9 százalékos volt.

Az ipari termelés júniusi részletes adatait augusztus 11-én közli második becslése alapján a KSH.

Folytatódhat az ipari termelés növekedése

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint a 4 százalékos növekedés elmarad a piac várakozásaitól, de az ipar összességében kiemelkedően teljesített az első félévben. A rövid távú kilátásokat és a külső gazdasági környezetet is kedvezőnek ítélte, de hozzátette, hogy a munkaerőhiány korlátozhatja a termelés felfutását.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kiemelte, hogy a júniusi bővülés mértéke a várakozások alatt maradt, de a munkanaphatással megtisztított 6,5 százalékos növekedés jelentősebb az előző havi 6,2 százaléknál, 2010 óta pedig már csaknem 30 százalékos az emelkedés. Hozzátette, a második fél év során lehetnek olyan hónapok, amikor kétszámjegyű is lehet az ipari növekedés. Az elemző az alacsony tavalyi bázis, valamint az új élelmiszeripari, gumiipari és autóakkumulátor-gyártó kapacitások miatt idén 7 százalékos, jövőre pedig – az új autóipari kapacitásoknak köszönhetően – ennél is nagyobb egész éves  ipari növekedésre számít a tavalyi mindössze 0,9 és a 2015-ös 7,4 százalékot követően.

Ürmössy Gergely, az Erste vezető makrogazdasági elemzője szerint a magyarországi ipar az első fél évben képes volt profitálni az európai fellendülésből és a következő hónapokban is folytathatja a bővülést. Hozzátette, hogy az év egészében 5-6 százalék körül alakulhat az ipari termelés növekedési üteme.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője hangsúlyozta, hogy a nyári hónapok növekedése rendszerint mérsékeltebb, az év egészében 6 százalék körül bővülhet az ipar teljesítménye. Várakozása szerint a növekedés jövőre is folytatódhat, de 2019-re lehet igazán jelentős a járműgyártás felfutásának köszönhetően. A magyarországi ipar teljesítménye széles bázison alapul, mivel a járműgyártás mellett számos ágazat járul hozzá a növekedéshez – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink