Nosztalgia: újra cigányozik a balra tolódó Jobbik

Hírek
A tiszavasvári cigányokat hibáztatja a Jobbik, amiért elvesztették a helyi időközi választást.

A Jobbik minden bizonnyal még nem jött ki teljesen a rasszista bábállapotból, hogy utána mint liberális pillangó, szabadon szállhasson a réten virágzó száz virág között. Hiába van egyre több olyan libnyafkodó megszólalásuk, amely az SZDSZ-es időket idézi, a rasszista Mr. Hyde csak előbújik néha, hogy egy kicsit cigányozzon.

Ez történt tegnap Gyöngyösi Mártonnal is, akiben rasszista énje a liberális felé kerekedett az ATV Egyenes beszéd című műsorának forgatása közben, amikor is azt próbálta megmagyarázni, miért vesztette el a jelöltjük a Fidesz-KDNP-vel szemben a Tiszavasváriban megrendezett időközi polgármester-választást.

Mivel a környék régóta jobbikos fellegvárnak számít, Gyöngyösi nehezen tudta feldolgozni a történteket, ezért a következőképpen próbálta megmagyarázni a vereséget: “Én azt látom, hogy igazából hét körzetet vegytisztán megnyert a független jelölt (a Jobbik egy független jelölt mögé állt be – a szerk.), három körzetet pedig az utolsó pillanatban elvesztett. És ezek azok a körzetek, melyekben a cigányság többségben van. Mi azt látjuk, […] hogy ott a Fidesz határozottan szavazatokat vásárolt, és választási csalás történt”.

Szép kis bizonyítékot nélkülöző vádaskodás. Pedig csupán elég lenne belegondolni: nem lehetséges, hogy a Tiszavasváriban élő cigányokat nehezebb átvágni a palánkon a cukisodással, mint Heller Ágnest vagy Rangos Katalint?

A Jobbik jelen állapotait szemlélve valószínűsíthető, hogy nem tették fel maguknak ezt a kérdést. Pedig minden bizonnyal ez történt: a településen élő cigányok még nem felejtették el a Jobbiknak azt a sok olcsó uszítást, ami ellenük irányult, ezért nem kértek belőlük. Ez ilyen egyszerű.

Borítófotó: Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink