Női névsorolvasás a baloldalon

Hírek
Itt sürög-forog előttünk Demeter Márta, Kunhalmi Ágnes és Dobrev Klára is. Még hogy a szocialista párt nem egy élvezeti hely!

Egy hónapja a figyelo.hu-n megjelent egy cikk arról, hogy a volt MSZP-s, majd független Demeter Márta országgyűlési képviselő az LMP frakciójába igazol. Ez bejött.

Néhány hete a Figyelő azt írta meg, az MSZP-ben az a pletyka járja, hogy Botka Lászlót Kunhalmi Ágnes budapesti elnök válthatja a miniszterelnök-jelölti poszton. Ezzel még várjunk, hiszen rá néhány napra már az egész baloldal új közös kormányfő-jelöltjéről suttogtak a pártban, akit Dobrev Klárával, Gyurcsány Ferenc feleségével azonosítottak forrásaink.

Lengyel László (Botka László tanácsadója) nemrég arról beszélt egy tévéinterjúban, hogy a szocialisták azért nem hasonlítanak egy kuplerájra, “mert sok tekintetben – már bocsánat – nagyon gyengék a nők, ez valóban nem egy élvezeti hely.”

Lehet, hogy Lengyel László ezt már nem élvezi, de mi szívesen tapsolunk a baloldali női sürgés-forgásnak.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink