New York lett a legdrágább város

Hírek vg.hu
New York négy év után megfosztotta Hongkongot a külföldiek számára legdrágább város címétől – derült ki az ECA International adatszolgáltató és tanácsadó cég megélhetési költségeket összevető elemzéséből.

Nagy átrendeződés történt a megélhetés szempontjából a sorrendbe tett több száz legdrágább település között. Az okok közt szerepelnek az orosz–ukrán háború hatásai és a világ sok régiójában érezhető magas infláció is – adta hírül a Világgazdaság. A lap az ECA International adatszolgáltató és tanácsadó cég legfrissebb Megélhetési költségek című kutatására hivatkozva közölte, New York megelőzte Hongkongot a legdrágább városok között, amivel a lista élére tört. Az ázsiai város négy év után vesztette el ezt a pozícióját, ám Ázsiában továbbra listavezető.

New York 02

Az amerikai metropoliszban a legdrágább az élet. Fotó: Getty Images

Az ECA International összesen 120 ország 207 települését rangsorolta az ott tartózkodó külföldiek által leggyakrabban vásárolt napi termékek és szolgáltatások kosara alapján. Ez azt jelenti, hogy megvizsgálták többek között az élelmiszerek, a közüzemi szolgáltatások, a tömegközlekedés, az autózás, a vendéglátás, a háztartási, a ruházati és az elektromos cikkek árát.

A felmérésben az európai városok vegyesen teljesítettek. Az euróövezet városainak 61 százaléka, míg a tágabban vett európai városok 54 százaléka előrébb került a megélhetési költségek rangsorában, azaz drágult. Franciaország a kivételek közé tartozik, mivel a vizsgált francia városok mindegyikében valamivel alacsonyabb volt az infláció, mint sok más, eurót használó helyen.

Nem úgy a norvég és a svéd települések, amelyek átlagosan tíz helyet zuhantak a gyengébben teljesítő devizák miatt. London kivételével az Egyesült Királyság összes vizsgált városa is hátrébb került a globális rangsorban, annak ellenére, hogy a megélhetési költségek helyben is érezhető válságot okoznak.

Genf továbbra is a legdrágább hely Európában és a harmadik legdrágább a világon a külföldiek számára.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Getty Images)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink