Névtelen bankkártyára bukkant Boszniában az M1 stábja

Hírek
Folyamatosan számolják fel a Velika Kladusa bosnyák településhez közeli migránsokkal zsúfolt sátortábort, az illegális bevándorlók sok szemetet hagynak maguk után. A helyszínen tartózkodó M1 stábja talált egy névnélküli bankkártyát, az ENSZ és az EU logójával ellátva.

Néhány hete kezdett el cikkezni a bosnyák és a horvát sajtó olyan, névnélküli bankkártyákról, amelyeket migránsoknál találtak meg, a plasztik lapon az UHNCR (Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa) emblémája és az Unió zászlaja látható.

Az említett szervezetek, valamint a kártya kibocsátója sem tagadta, a kártyák létezését, amit humanitárius okokból kapnak a migránsok, és elméletben csak Görögországban használható, s havonta 150 euróval töltik fel.


Fotó: M1

A fentebb említett szervezetek szerint ez jó és nemes dolog, szerintünk viszont felelőtlen, s egyben megalázó is az európai állampolgár számára.

Felelőtlenség, mert a névnélküli bankkártyák könnyen terroristák kezébe juthat a migránsokon keresztül, ezzel az Unió mintegy szponzorálja állampolgárainak megfélemlítését, kivégzését. Felelőtlenség, névnélküli kártyákat kibocsátani, pénzzel feltölteni és szétosztani ismeretlen, papírok nélkül Európában grasszáló emberek között.

Egyben megalázó is, nekünk, őshonos európaiaknak. Nekünk, akik adót fizetnek, békében élnek, szabályokat betartva építik a jövőt. Hiszen nekünk igazolni kell magunkat egy bankkártya kiállításához, nevünket és adatainkat megadni, órákat, napokat várni, sorban állni. Ezzel nincs is probléma, mi európaiak elfogadtuk: vannak szabályok, amiket be kell tartani.

Viszont, amikor migránsok, mondhatni puszira kapnak kártyát, az megalázó számunkra. Amikor az általunk választott (és nem választott) vezetők másodrangúként kezelnek minket saját kontinensünkön, saját országunkban.

Érdekesség, de nem meglepő, hogy a kártyákat gyártó Mastercard humanitáriusnak vélt programját nem más, mint Soros György támogatta, közel 500 millió dollárral. A tőzsdespekuláns keze szinte mindenben benne van, ami az illegális migrációhoz köthető. Soros ezért nem rest európai vezetőkkel sem egyeztetni, hogy törvényessé tegye, ami törvénytelen, és elfogadottá tegye, ami elfogadhatatlan.

Az M1 stábja által megtalált kártyából a chip már ki volt törve, de sértetlen állapotban bárhol használható az Európai Bizottság elmondása szerint, éttermekben és boltokban is lehet vele fizetni.

A magyar kormány kérdéseket intézett a „migráns-bankkártyával” kapcsolatban mind az ENSZ, mind az Unió hivatalos szervei felé, ám választ eddig nem kaptak.

Időközben Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter jelezte:  Magyarország a globális migrációs csomag egyetlen pontját sem fogja betartani, ugyanis az teljes mértékben ellentétes Magyarország érdekeivel, mert migrációra inspirál, ahelyett, hogy a folyamatok megállítását tűzné ki célul.

Borítókép: MTI/AP/Amel Emric

Ezek is érdekelhetnek

További híreink