Nevetségesen magyarázkodik és perrel fenyegetőzik az MTA kutatója

Hírek
Az MTA munkatársa több mint két hónappal cikkünk megjelenése után döbbent rá, hogy sérült a jó hírneve. Ahelyett, hogy lapunkat támadná, inkább az MTA-t kéne számon kérnie, vajon miért nem töltötték fel publikációit honlapjukra és miért csak cikkünk megjelenését követően frissítették Bene profilját. A most fenyegetődző kutató ráadásul nem kívánt élni lapunk által felkínált helyreigazítási lehetőséggel sem.  

Az eddig főként a bevándorlók segítéséről elhíresült Helsinki Bizottság közölte a hírt, miszerint Bene Márton, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának (MTA TK) munkatársa ma beperelte a Figyelő kiadóját, mert lapunk szerinte valótlanságokat állított a tudományos teljesítményéről.

Csak gratulálni tudunk Bene Mártonnak ahhoz, hogy a cikk megjelenése után több mint 2 hónappal jut eszébe, hogy beperelje a Figyelőt, arra hivatkozva, hogy megsértettük a jó hírnevét. Az MTA kutatójának lépése főként annak fényében érdekes, hogy a cikkünk megjelenését követően a Figyelő felajánlotta a helyreigazítást, illetve a cikk korrekcióját, a kutató azonban nem élt a lehetőséggel, sőt a cikk eredeti állapotban hagyását kérte tőlünk. A lapunk internetes felülete természetesen – az ilyenkor bevett gyakorlat szerint – frissítette a cikket és a Bene Mártonra vonatkozó részt a lehető leghamarabb eltávolította.  

A Figyelő amiatt is megdöbbenéssel tekint a Helsinki Bizottság közleményére – melyben a „Bevándorlás, homoszexuálisok jogai és gendertudomány – ezek foglalkoztatják leginkább az MTA munkatársait” című összeállításunk kapcsán állnak ki az MTA kutatója mellett –  , mert Bene Márton publikációi a cikk megjelenéséig a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos honlapján nem voltak elérhetőek. A Figyelő által szemlézett kutatók közül egyedül az ő nevénél nem voltak feltöltve a dokumentumok, sőt Bene Márton profilján egyetlen egy publikációt sem jegyeztek, még az önéletrajza sem volt letölthető. Lapunk tehát ezen információk alapján írta meg a kifogásolt cikket, melyben a Bene Mártonra vonatkozó részek az MTA hanyagsága miatt nem részletezték a kutató munkásságát. Minderről a Figyelőnek bizonyítékai is vannak.

Az MTA saját hanyagságát azzal kívánta leplezni, hogy cikkünk megjelenését követően frissítették honlapjukat és feltöltötték Bene Márton addig nem elérhető publikációit.

A Figyelő áll a per elébe, hiszen hiszünk a sajtószabadságban, és abban, hogy a sajtónak kötelessége az állampolgárokat informálni az ilyen és ehhez hasonló közéleti jelenségekről.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink