Nemzetközi összefogás körvonalazódik a Notre-Dame újjáépítésére

Hírek
Hétfő este kigyulladt a nyugati kereszténység egyik legjelentősebb építészeti csodája, a párizsi Notre-Dame. Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet, de a francia ügyészég már nyomozást idított az eset feltárásának érdekében. Az épület jelentős része szerencsére épségben megmenekült, az újáépítési munkálatokra máris özönlenek a felajánlások a világ minden pontjáról, többek között Magyarországról is.

Ugyan a tűz következtében összeomlott a felújítás alatt álló katedrális kúp alakú tornya, a huszártorony, és a teljes tetőszerkezet odaveszett, sikerült megmenteni a párizsi Notre-Dame székesegyház kőből készült szerkezetét és tornyait a teljes pusztulástól. Ezt közölte hétfőn késő este a francia tűzoltóság egyik vezetője.

Jean-Claude Gallet elmondta: a nyugati részében álló két tornyot is sikerült megmenteni, de a tetőszerkezet kétharmada elpusztult, és továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy egyes belső szerkezeti elemek összeomolhatnak.

Körülbelül hajnali háromkor érkezett a tűzoltóság bejelentése, miszerint teljesen megfékezték a tüzet. Bár ezután is voltak kisebb fellángolások az épület egyes részein, de ezeket sikerült rögtön eloltani.

A főszerkezetet megmentették, de a helyzet még mindig bizonytalan, a huszártorony összedőlése és a tetőszerkezet kétharmadának leégése mellett a kereszthajó egy része is megsemmisült – mondta Franck Riester kulturális miniszter.

A kegytárgyak megmenekültek

André Finot, a Notre-Dame székesegyház szóvivője közölte: a kegytárgyak egyelőre biztonságban vannak a sekrestyében lévő Kincstárban. Az ANSA olasz hírügynökség szerint a megmenekült relikviák között van Szent Lajos király tunikája és Krisztus töviskoronája is, amelyet a hagyomány szerint Szent (IX.) Lajos gyűjtött be a Szentföldről.

A párizsi ügyészség baleset miatt indított nyomozást

A francia főváros ügyészsége nem vetette fel lehetőségként a gyújtogatást. Médiaértesülések szerint a hétfőn keletkezett tüzet a tetőszerkezeten zajló építési munkálatok is kiválthatták.

Patrick Chauvet, a katedrális igazgatója szerint minden tűzvédelmi óvintézkedést megtettek, volt egy alkalmazott, aki naponta háromszor ellenőrizte a tetőszerkezetet a tűz elkerülése érdekében.

"Úgy gondolom, hogy nem tehettünk volna többet" – nyilatkozott az igazgató a tévének. "Természetesen mindig adódhatnak esetek, amelyeket nem láthatunk előre. Meg kell vizsgálni, mi történt" – tette hozzá.

A hivatalos közlések szerint három ember sérült meg könnyebben a tűzben, két rendőr és egy tűzoltó.

Érkeznek a felajánlások és a részvétnyilvánítások

Több vagyonos francia család ígért támogatást a székesegyház újjáépítésére. A Pinault család 100 millió eurós (32 milliárd forintos), míg Bernard Arnault francia üzletember 200 millió eurós (64 milliárd forintos) adománnyal járul hozzá a munkálatokhoz. A katedrális újjáépítésére az Egyesült Államokban is gyűjtést kezdtek. A GoFundMe adománygyűjtő oldalon több mint 50 kezdeményezést indítottak ezzel a céllal hétfőn.

Eközben Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter együttérzését fejezte ki a franciákkal, és hangsúlyozta: elszomorította a katasztrófa.

Ferenc pápa is kifejezte szolidaritását a franciákkal, és rámutatott: "lehetetlen figyelmen kívül hagyni a szent építmény hatalmas jelentőségét, amely a spiritualitás, a kultúra és az egyház erejét jelképezi immár több mint nyolc évszázada".

Gérard Depardieu francia színész azt mondta: a leégett Notre-Dame iszonyú seb az egész városnak. Depardieu jelezte, hogy mielőbb visszatér Párizsba.

A Kreml sajtószolgálata kedden közölte: a legjobb orosz restaurátor szakemberek segítségét ajánlotta fel a tűzvészben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház helyreállításához Vlagyimir Putyin orosz elnök francia hivatali partnerének, Emmanuel Macronnak

A Macronhoz intézett táviratában Putyin egyúttal együttérzését fejezte ki a francia államfőnek és népnek a történtek miatt.

"A Notre-Dame Franciaország történelmi jelképe, az európai és a világkultúra felbecsülhetetlen kincse, az egyik legfontosabb keresztény szentély. Az ezen az éjjel Párizsban történt tragédia a fádalom visszhangját keltette az oroszok szívében" – hangzott az üzenet.

Az orosz elnök kifejezte reményét, hogy a székesegyházat sikerül majd helyreállítani, és felajánlotta, hogy ennek érdekében Franciaországba küldje a legjobb orosz szakembereket, akik gazdag tapasztalatra tettek szert a világ kulturális örökségéhez tartozó emlékművek, beleértve a középkori építészet alkotásainak helyreállításában.

Az orosz kulturális minisztérium felajánlotta az ország múzeumainak és minden olyan polgárnak, aki nem közömbös a történtek iránt, hogy gyűjtést indít a Notre-Dame restaurálására.

"Genetikailag belénk van kódolva, hogy segítsünk, hogy a segítségére siessünk mindenkinek, akit baj ért. Ma Franciaországot érte baj, ez súlyos tragédia, és az lenne a helyes, ha megadnánk a segítséget, amit lehet ennek az egyedülálló templomnak a helyreállításához" – nyilatkozott az Interfax hírügynökségnek Vlagyiszlav Kononov, az orosz kultusztárca múzeumi osztályának vezetője.

A Puskin nevét is viselő moszkvai Állami Képzőművészeti Múzeum kedden a Facebookon szolidaritását fejezte Franciaországgal a Notre-Dame, "a világcivilizáció egyik fő emlékművének" leégése miatt. Az intézmény igazgatója, Marina Losak a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a székesegyház helyreállítása az egész emberiség számára fontos.

Donald Tusk segítségre szólította fel az Európai Unió tagállamait

Az Európai Unió mindegyik tagországának részt kellene venni az előző napi tűzvészben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítésében – szólított fel Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden.

"Tudom, hogy Franciaország egyedül is képes a rekonstrukcióra, de itt többről van szó, mint csupán anyagi segítségről. A katedrálisban keletkezett tűz ismételten rávilágított, hogy a szerződéseknél fontosabb és mélyebb kötelékek fűznek össze bennünket. Tisztábban látjuk, hogy mennyit veszíthetünk, és tudjuk, hogy együtt akarjuk megvédeni mindazt, ami Európát alkotja" – jelentette ki Tusk az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.

Antonio Tajani, az EP elnöke felkérte a képviselőket, hogy szolidaritásuk jeleként adakozzanak az újjáépítésre, és arról számolt be, hogy gyűjtőládákat helyeztek ki ebből a célból az ülésterem bejáratánál.

Magyarországról már küldik is a segítséget

Ahogy arról már korábban beszámoltunk: a szegedi önkormányzat tízezer eurót (mintegy hárommillió forintot) ajánl föl az Európa egyik szimbólumának számító, a tűz által súlyosan megrongált székesegyház újjáépítésére.

Azóta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is gyűjtést indított ugyanerre a célra. Heisler András, a Mazsihisz elnöke a szövetség honlapján kedden azt írta, a Zsidó Világkongresszus alelnökeként javaslatot tett Ronald S. Lauder, a kongresszus elnökének arra, hogy a világ zsidósága nyújtson segítséget a helyreállításhoz.

A közleményben együttérzését is kifejezte a katolikus közösséggel és a francia nemzettel. Szerinte "nincs olyan hívő ember a világon, akinek ne marna szívébe a pusztulás."

Úgy fogalmazott, az egymás iránt érzett felelősség arra ösztökéli a szervezetet, hogy a szavakon túl szimbolikus adománnyal is segítsék a Notre-Dame újjáépítését.

Az újjáépítés támogatásába Székesfehérvár is beszállt. A város önkormányzata, csatlakozva Szeged városához 10 ezer eurót ajánl föl a párizsi Notre-Dame-székesegyház újjáépítésére – jelentette be Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kedden a közösségi oldalán.

A városvezető minden olyan önkormányzatot hasonló felajánlásra buzdít, amelynek lehetősége van erre.

"Ha van város, amely átérzi egy katedrális elvesztésének tragédiáját, az Székesfehérvár" – utalt Cser-Palkovics András az egykori székesfehérvári koronázó templomra, amely ma romként látogatható.

Nemcsak egy gyönyörű épület, fantasztikus műtárgyak otthona és rengeteg turista kedvenc helye került veszélybe, hanem egy templom, az egyetemes keresztény hit és kultúra egy fontos darabja, egy kiemelt európai zarándokhely is – írta.

Napoleon megkoronázásának színhelye

"Két évezred kultúrtörténete áll lángokban" – hívta fel a figyelmet a mandiner.hu a gótikus székesegyház történelmi és kulturális súlyára az európai civilizáció életében.

Mint írták: a római kor óta szentély, aztán templom állt a párizsi Notre-Dame, a gótika egyik csodája helyén. A most kitört tűz évszázadok óta a legnagyobb kárt okozza az épületben.

Az évente 14 millió hívet és turistát vonzó, az UNESCO világörökségét részét képező Notre Dame-ot Maurice de Sully, Párizs püspöke kezdte építeni 1163-ban, alapkövét III. Sándor pápa fektette le, ezután 1345-ig építették – tették hozzá.

A cikkből kiderül, hogy a Notre-Dame nem csak építészetileg foglal el fontos helyet az európai kultúrtörténetben. A francia uralkodók a Notre-Dame-ban ülték meg az ünnepeket, a győzelmeiket egészen a 18. századig, a felvilágosodás koráig. A francia forradalom alatt aztán majdnem teljesen elpusztult, a forradalmárok jóvátehetetlen károkat okoztak: a katedrálist bezárták, államosították, meggyalázták, rendszeresen fosztogatták, építőanyagnak kiárusították, a homlokzaton lévő királyszobrokat lefejezték. Az épületet egy ideig élelmiszerraktárnak és más nem vallási célokra használták – áll a mandiner írásában.

Viszont Napoleon megkoronázására ismét ott került sor 1804-ben, Victor Hugo A párizsi Notre-Dame című regénye pedig az irodalomtörténetben is halhatatlanságot hozott a katedrálisnak.

Az épület a második világháború pusztítása javarészt elkerülte, csupán elenyésző károkat szenvedett a világégés során, így a mostani károsodáshoz hasonló mértékű valaszínűleg évszázadok óta nem volt a katedrális történetében.

 

Borítófotó: Tűzoltó vizsgálják az előző este leégett párizsi Notre-Dame székesegyházat 2019. április 16-án. A lángok a restaurálási munkálatokhoz felállított állványzaton, a tetőszerkezetnél keletkeztek, és onnan terjedtek tovább. A tűz következtében összeomlott az épület huszártornya és odaveszett teljes tetőszerkezete. (MTI/EPA/Ian Langsdon)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink