Igen, magyar honban egyedül Kiszelly barátom beszélt a német választások után arról, hogy a nagy kardcsörgetések közepette nem kizárt: újra nagykoalícióban kormányoz majd Németországban a kereszténydemokrata-keresztényszocialista (CDU/CSU) és a szociáldemokraták (SPD). Akkor nem sokan adtak a szavára, őszintén én sem gondoltam, hogy igaza lesz. Hiába, most mégis megsüvegelem, de valójában nem csodálkozom az előrelátásán, hiszen őt még nem láttam szürke kardigánt viselni. Ennyit a német választások személyes vonaláról.
Most jöhet a nagypolitika: miután a Jamaica-koalíciós tárgyalásokon feltehetően megártott a túl sok joint, illetve a reagge-ritmus a konzervatívoknak – Merkelről mondjuk ezt épp nem feltételezném -, a zöldeknek és a liberálisoknak most már nincs más hátra, mint a német jobb- és baloldal újbóli összeölelkezése. Mivel nem a nagy szerelem, csak az érdek – az újabb, már számukra még nagyobb buktával kecsegtető előrehozott választás elkerülése – tartja össze a lassan egyre inkább hasonlító két oldalt, ezért újra ki fognak egyezni
Mindenestetre azért vicces volt olvasni a hazai sajtóban – a kollégák sem lehettek józanok, amikor erről írtak -, hogy a német köztársasági elnök meggyőzte a szociáldemokratákat a koalíciós tárgyalások megkezdéséről. Csak elképzeltem magamban, ahogy Frank-Walter Steinmeier, aki az előző választásokon szociáldemokrata kancellárjelölt volt, majd nagykoalíciós külügyminiszter lett, hosszú órákon keresztül, az éjszakai órákba nyúlva, kitartó, célratörő taktikával felmorzsolja a szocdem vezetők heves ellenállását, és nagy nehezen rá tudja őket beszélni a koalícióra.
A kérdés csak az, hogy ki nevet majd a végén.
A szocdemek ugyanis már a választások után arról beszéltek, hogy hajlandóak lehetnek az együttműködésre a CDU/CSU-val, ha Angela Merkel távozik a posztjáról.
Előtte a szerencsétlenségére Németországban nem, csak leginkább a német szavazati joggal nem rendelkező szegedi szocialista táborban népszerű kancellárjelölt, Martin Schulz is tett hasonló utalást. Arról ugyanis, hogy vállalna-e tisztséget egy CDU/CSU vezetésű kormányban, azt mondta, hogy soha nem lépne be egy Angela Merkel vezette kabinetbe. Tehát egy Merkel nélküli kormányban viszont el tudná magát képzelni. Na tessék, azért vannak igényei!
Ha esetleg teljesülne a most még fantazmagóriának tűnő kívánsága, akár – a német koalíciós megállapodásokhoz híven, a kisebbik koalíciós párt elnökeként – még külügyminiszter is lehet. Már ilyen minőségében aztán nehogy eszébe jusson a 2015-ös szegedi látogatása. Akkor azt mondta: “Magyarországon is vannak települések, ahol nem utasítják el a menekülteket. Ilyen például Szeged, egy elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni”.
Így valójában mi, magyarok buknánk a legnagyobbat a német koalíciós egyeztetéseken.
