Nemet mondott a szakszervezet a BKV bérajánlatára

Hírek VG
Bolla Tibor vezérigazgató 8 százalékos fizetésemelésre tett javaslatot erre az évre, ezt a vállalati érdek-képviseleti szervezetek egyöntetűen elutasították.

Alig negyven perc alatt véget ért a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) által mára összehívott plenáris ülés a cég szakszervezetivel, miután Bolla Tibor vezérigazgató 8 százalékos fizetésemelésre tett javaslatot erre az évre – írta meg a Világgazdaság.

A három nagy munkavállalói tömörülés, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ), a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ), valamint a kisebb dolgozói erőt maga mögött tudó Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) egységesen 15 százalékos bér és cafeteria fejlesztést követel 2020-ra, ezt már tavaly novemberben bejelentették.

Ehhez képest jócskán elmarad a BKV mai bejelentése, amely különösen a szakmunkás munkakörök betöltése kapcsán rossz hír, hiszen itt van a legnagyobb hiány a tömegközlekedési társaságnál.

A Világgazdaság forrásai szerint legfeljebb az képzelhető el, hogy az alkudozás tovább folytatódik, amely 10 százalékos plafonnál állhat meg.

A BKV jelzése szerint a héten állandó bizottsági keretek között újabb kör következhet. Bolla Tibor ugyanakkor ma jelezte: a 8 százalékos pluszhoz képest más ajánlatot egyelőre nem áll módjába tenni.

.

Borítókép: Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója a társaság új Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbuszainak forgalomba állítása alkalmából tartott rendezvényen a BKV dél-pesti telephelyén 2020. január 20-án. (MTI/Kovács Tamás)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink