Nem vettek ki osztalékot Ferihegyen

Hírek figyelo.hu
A Budapest Airport árbevétele több mint 15, adózott eredménye csaknem 21 százalékkal nőtt tavaly a 2018-as adatokhoz képest. Míg legutóbb szinte a teljes nyereséget kivették a cégből, most eredménytartalékba helyezték.

Mintegy 332,96 millió euró, átszámítva 110,05 milliárd forint nettó árbevétellel zárta a 2019-es üzleti évét a Budapest Airport Zrt. (BA). A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetését és vagyonkezelését végző társaság ezzel jócskán felülmúlta a 2018-as 297,08 millió eurós (95,5 milliárd forint) hasonló adatot.

Az adózott eredménye 76,39 millió euróról 88,13 millió euró fölé nőtt (24,56 milliárd forintról 29,13 milliárd forintra),

csakhogy míg az előbbit a vállalat egyetlen részvényese, az Airport Hungary Tanácsadó Kft. szinte teljes egészében osztalékként kifizette, az utóbbi az utolsó centig az eredménytartalékba került. A BA az előző évet összegző beszámolójában a légiforgalmi és kereskedelmi bevételek megugrását egyértelműen a megnövekedett járat- és utasszámmal magyarázza.

Tavaly csaknem 16,2 millióan – ez rekordnak számít – fordultak meg Ferihegyen, a fel- és leszállások száma pedig súrolta a 123 ezret. A társaság saját tőkéje 399,15 millió, mérlegfőösszege pedig 1,85 milliárd euró volt.

A 2006-ban alapított Airport Hungary Tanácsadó Kft. tulajdonosi struktúrája nem változott tavaly: a kft.-ben

  • a németországi AviAlliance GmbH 55,438,
  • a kanadai Caisse de dépot et placement du Québec (CDPQ) 21,228,
  • a szingapúri Malton Investment Pte Ltd. pedig 23,334 százalékos részesedéssel rendelkezik.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja!

(Borítókép: A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről száll fel a Wizz Air légitársaság Airbus A321 típusú utasszállító repülőgépe. (MTVA/Bizományosi: Faludi Imre)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink