Nem várt helyről ismerték el a magyar gazdaság teljesítményét

Hírek
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a 2017-es magyar növekedési előrejelzését 3,2 százalékra emelte a korábbi összefoglalójában szereplő 2,9 százalékról. Az IMF felfelé korrigálta a 2018-as bővülési prognózisát is.  

Idén tavasszal 2,9 százalékos GDP-növekedést jósolt erre az esztendőre Magyarországnak az IMF, amelynek szakértői immár 3,2 százalékos gyarapodást jósolnak 2017-re hazánknak. Közben a jövő évi növekedési előrejelzést három százalékról 3,4 százalékra, a 2019-est pedig 2,6 százalékról 2,8 százalékra javította a valutaalap.

Az IMF közgazdászai szerint hazánkban a belföldi kereslet az idén 1,4 százalékkal, jövőre 3,5 százalékkal, 2019-ben pedig 2,7 százalékkal növekszik. Az amerikai szakemberek az idei évre 2,5 százalékos, jövőre 3,2 százalékos, 2019-ben pedig három százalékos inflációt várnak Magyarországon.  A munkanélküliségi ráta a 2016-os 5,1 százalék után az idén 4,4 százalék, jövőre és 2019-ben pedig 4,3 százalék lesz Magyarországon az IMF legújabb prognózisa szerint. S hiába lesznek 2018-ban választások, az IMF a GDP-arányos költségvetési hiányra vonatkozó előrejelzésén nem változtatott: az idén és jövőre 2,6 százalék, 2019-ben pedig 2,3 százalék lesz. Ugyanakkor a  GDP-arányos államadósságra vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap csökkentette: az ideit 0,4 százalékkal 72,9 százalékra, a 2018-ast 0,6 százalékkal  71,3 százalékra, a 2019-est 0,7 százalékkal 70,2 százalékra.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink