Nem transzfób, aki megkérdőjelezi a transzszexualitást és a nemváltást

Hírek
Az, hogy nálunk a gender ideológia hasznosságát el lehet hitetni emberekkel, azért van, mert a fősodorban nagyon kevés hír jelenik meg a gender valódi természetéről. Hogy mi az? A nihil szürke falansztere, melyben a nemet váltó társadalom élethosszig tejel a klinikának, amely kezeli, átszabja és gyógyszerezi, hogy ezzel örök boldogtalanságra kárhoztassa.

Múlt héten foglalkoztunk Lisa Littman amerikai pszichológus elhallgattatásával, mert le merte írni kutatásában, hogy a nemi bizonytalanságban – gender nyelven diszfóriában – szenvedő tiniket a közösségi oldalakon szerveződött csoportok miként befolyásolják a nemváltás irányába. Lisa Littman olyan szülőket keresett meg, akiknek a gyerekei egyik napról a másikra nemváltásról kezdtek beszélni. Kiderült, gyerekeik mind kapcsolatba kerültek transzpárti csoportokkal, akik azonnal ellátták videókkal, brosúrákkal őket, megkezdődött a nyomasztás, a pszichológiai hadviselés és a stigmatizálás is, ha nem döntöttek elég bátran és gyorsan. Az érintett szülők arról is beszámoltak, hogy ez a deviáns szubkultúra hősként emeli fel, sztárként kezeli azokat a kamaszokat, akik vállalják a transzlétet. Egy figyelemre és elismerésre vágyó, önértékelési problémákkal küzdő tiniknek meg nem kell más, mint egy kortárs, támogató közösség, a tehetetlen szülők máris eszköztelenek maradnak.

A Spectator egyik publicistája arról írt nemrégiben, hogy az Egyesült Királyságban ma már csak suttogva lehet kritizálni a transzlobbi nyomulását, mert aki nyíltan beszél, arra rásütik: transzfób. Tegyük hozzá, mint az összes egyenlősítő, a jogvédelem álarcában politizáló és tradicionális értékeket bomlasztó balliberális mozgalom, a transzgender aktivizmus is rendkívül agresszív. Retorikájában ugyanazokat a sablonos eszközöket használja, mint az összes ballib aktivizmus: kirekesztőnek, fóbnak, gyűlölködőnek titulálja mindazokat, akik nem értenek egyet, nemcsak cenzúrázza, hanem igyekszik kiiktatni és elhallgattatni minden véleményt, ami feltárja minimum ellentmondásos jelenségeit.

Tehát 2018-ban suttogni kell a transzneműségről a brit szigeteken, ízlelgessük ilyenkor kellő higgadtsággal a nyugati demokrácia mechanizmusait. A szerző azt fejtegeti, hogy 2011 és 2012 táján történhetett valami. Ekkor vált Nyugaton széles körben elfogadottá a homoszexualitás, olyannyira, hogy az emberek többsége – még az USA-ban is – támogatta a melegházasságot. Az volt az az időpont, amikor a témára már csak egy csendes ásítással reagált az átlagember, így valami más extrém lenyűgözésre volt szükség.

A Spectator szerzője úgy fogalmaz, sosem látott még ilyen rapid áttörést és elköteleződést, mint a transzmozgalom felemelése. Dokumentumfilmek, cikkek tömkelege kezdte magyarázni és népszerűsíteni a témát, a filmekben hirtelen transzszexuális karakterek jelentek meg. A közoktatásban újrafogalmazták a tanterveket, már az óvodai nevelési programba is bekerült az érzékenyítés, és miként korábban mi is írtunk róla, Walesben már az alaptantervet is gender ideológiának alárendelve „modernizálták.” Mert túlságosan a biológiára épített, az pedig nem kompatibilis a gender ideológiával, mert azonnal elvérzik a 70+ nem elmélete.

A lavina görög, a transzmozgalmat felkarolta a mainstream média. Oscart ért idén egy transznemű történet, a New York-i divathét szlogenje a diverzitás volt, így megtöbbszörözték a transznemű modellek számát a kifutókon, és piedesztálra emeltek egy gyereket, Desmondot, a drag kidet. A viták azonnal fellángoltak, az LMBTQ mozgalom épeszű és józan hangjai jelezték, hogy nem kellene gyerekeket felhasználni és kihasználni. Persze az éles ellentétben áll a genderideológia „szabadságával”, a gyerekek nemváltásának támogatásával. Annak meg, aki aggódik ezeknek a gyerekeknek a meddővé tétele és élethosszig tartó gyógyszerezése miatt, annak suttogni kell a haladó Nyugaton.

Márpedig nemcsak amerikai republikánusok horgadtak fel, hanem józan átlagpolgárok is, akik megdöbbenve látják, hogyan növekszik a transzneműek száma az Egyesült Államokban, ugyanis öt év alatt megduplázódott a felnőtt transzpopuláció. Egészen elképesztő az a dinamika, ahogy teret foglaltak a mainstream nyugati médiában.

A melbourne-i Royal Children's Hospital 2003-ban egyetlen gyermeknél diagnosztizált nemi diszfóriát, most évente 200-at kezel. Az Egyesült Királyságban öt év alatt megnégyszereződött a genderklinikák száma. Minnesotában a 9. és 11. osztályosok 3 százaléka nevezte magát transzneműnek, ami ötször nagyobb előfordulás, mint a felnőttek között. Itt utal a Spectator szerzője a fent idézett, az általunk is említett pszichológus, Lisa Littman tanulmányára, melyben azt fejtegeti a szakember, hogy a nemi diszfóriában érintett tinik között igen magas, 87 százalékos az egyéb mentális problémák előfordulása. Ezért is javasolta Littman a további kutatásokat, illetve a terápiát az azonnali gyógyszerezés helyett. Bár ez utóbbi lényegesen nagyobb üzlet, és a gender másik, egészen valóságos arca pedig ez: a biznisz. Ez üzlet a tinilányokra utazik, ugyanis a nemváltásban gondolkodó fiatalok között túlnyomó többségben vannak a lányok.

Hogy mi történik a kamaszlányokkal, azt vizsgálja a 888 cikke is, döbbenetes adatokat közöl brit forrásokra hivatkozva: „2017-2018-ban 2519-re nőtt a nemátalakító kezelésen átesett gyerekek száma. A legnagyobb ugrás a lányoknál tapasztalható: 40-ről 1 806-ra emelkedett azok száma, akik fiúvá akarnak válni.” Hangsúlyozzuk újra, a nemátalalakító műtéten áteső lányok kamaszkori döntésüknek köszönhetően nem lehet saját gyermekük.

Hogy engedheti meg a nyugati társadalom, hogy éretlen, még szinte gyermek, és ráadásul mentális gondokkal küzdő fiatalok ilyen végzetes döntést hozhassanak? Hogyan alakulhatott úgy, hogy egy hangos és agresszív mozgalomnak olyan lobbiereje van, hogy orvosokat győzzön meg arról, hogy a természettel szembe lehet szállni? Ki vállalja azért a felelősséget, hogy emberekkel kísérletezzenek egy beteg ideológia csapdájába kerülve?

A transzaktivizmus erőszakos nyomulása a legtoleránsabb emberek tűrőképességét is próbára teszi már Angliában és az USA-ban is. A magyar társadalmat még nem fertőzte meg a transzideológia, jelen van ugyan, de állandóan belterjes harcokat folytatnak egymás között. A transzőrület azonban csúnya járvány, így minden fórumot meg kell ragadni, hogy megmutassuk igazi arcát, és ezt a természet-, ember- és családellenes „kulturális forradalmat” Magyarország határain kívül tartsuk.

Borítókép: illuszttráció: flickr.com / Ted Goldring