Nem tér vissza a magas infláció

Hírek
A piaci várakozásokkal megegyező inflációs adat született januárban, vagyis erős irányváltásra a jegybanki politikában nem kell számítani.

Januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. Az idei év első inflációs adata ezzel nagyjából egybeesik a két százalékos piaci várakozással – mondta a Figyelőnek Virovácz Péter, az ING Bank elemzője. A közgazdász kitért arra is, hogy néhány területen magasabb lett ugyanakkor az áremelkedés üteme. A vártnál erősebb fogyasztói árak növekedését az élelmiszerek és szeszes italok, dohányáruk csoportja húzta felfelé. Élelmiszerek esetében a 4,4 százalékos éves drágulás azt feltételezi, hogy a csoportban történt áfa csökkentések (például hal), nem gyűrűztek még át a valós árakba – hangsúlyozta a szakértő.

Megjegyezte azt is: a szeszes italok és dohányáruk árának 6,5 százalékos növekedése az előző év azonos időszakához képest jócskán felülmúlta az előző évi átlagos 3,3 százalékos növekedést. A szolgáltatások tekintetében az internet-szolgáltatás áfájának csökkenése ugyan meglátszik a januári adatokon, ennek ellenére az alacsony bázis eredményeként a KSH 0,8 százalékos áremelkedést regisztrált. A járműüzemanyag-árak az erős bázishatás következtében 1,3 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest.

Összességében azt mondhatjuk, hogy az idei év első inflációs adata a várakozásoknak megfelelően alakult, erős irányváltást a jegybanki politikában vélhetően nem okoz majd – fűzte hozzá végezetül az ING Bank elemzője. 

Borítófotó: Bakhtiar Zein, Dreamstime.com

Ezek is érdekelhetnek

További híreink