Nem segít a regionalizáció a nagy cégeken

Hírek figyelo.hu
A korábban évi nyolcvanmillió eurós japán sertéspiac leg­alább részleges visszaszerzésével kecsegtetett a két ország afrikai sertéspestissel kapcsolatos megállapodása, de a jelek szerint a hazai húsfeldolgozók nem tudják kihasználni ezt a lehetőséget.

Magyarországon hét olyan megye van, amelynek a teljes területe mentes az afrikai sertéspestistől (ASP), azaz nincs a vaddisznókban igazolt ASP-eset miatt korlátozás alatt álló rész

– közölte a Világgazdasággal az Agrárminisztérium. Mint köztudott, december végén született megállapodás arról, hogy – elsőként az ASP-vel érintett országok közül – a japán sertéshúsimportban a magyar félnél alkalmazható a regionalizáció, vagyis Japán már nem egész Magyarországról, csupán az ASP-vel érintett területekről tiltja a sertéshús és a hústermékek szállítását, a megállapodás részletei azonban nem voltak ismertek. A tárca közölte:

jelenleg Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Tolna és Baranya tekinthető ASP-mentesnek, továbbá Bács-Kiskun, valamint Csongrád-Csanád megye túlnyomó része szintén mentes az ASP-től. A japánok megítélése azonban az ASP-mentes megyékről ettől eltér.

A japán állategészségügyi hatóság ugyanis csak azokból a megyékből engedélyezi sertéshús szállítását, amelyek nem állnak korlátozás alatt ASP miatt, valamint nem határolja őket korlátozás alatt álló terület.

Ezeknek a kritériumoknak viszont csak Baranya, Tolna, Somogy, Zala és Vas megye felel meg. Vagyis a japán exportra engedélyezett vágóhídnak, feldolgozóüzemnek vagy hűtőháznak a fentiek szerinti, Japán által elismerten ASP-mentes megyében kell elhelyezkednie.

Ezeket a létesítményeket kérelemre a magyar állategészségügyi hatóság hagyja jóvá japán exportra is termelő üzemként, a szigorú japán előírásoknak megfelelően. Csak korlátozás alatt nem álló területen született és nevelkedett sertések, illetve a belőlük készült termékek kerülhetnek japán exportra, az oda célzott termelést szigorúan el kell különíteni az egyéb feldolgozástól – szól az AM magyarázata.

A teljes cikket a VG.hu-n olvashatja

Borítókép: Szakony Attila/ZH

Ezek is érdekelhetnek

További híreink