Nem lennének többségben a függetlenségi pártok Katalóniában

Hírek
Nem szereznének többséget a katalán parlamentben a függetlenségi pártok, ha most rendeznének előrehozott választásokat az autonóm közösségben - derült ki az El Mundo című napilap vasárnapi számában megjelent felmérésből. Szabó Barnabás, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértője szerint kiélezett a helyzet Katalóniában, de nem látni annak nyomait, hogy erőszakhoz vezethetne.

A Sigma Dos közvélemény-kutató intézet által készített felmérés szerint a szavazatok 42,5 százalékát kapnák meg a választóktól a Katalónia Spanyolországtól való elszakadását támogató pártok. Ez pedig legfeljebb 65 képviselői helyet jelentene számukra a 135 tagú törvényhozásban, amelyben 68 mandátum kell a többséghez.

Az Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT), a Katalán Köztársasági Baloldal

(ERC) és a Népi Egység (CUP) a 2015 őszén tartott legutóbbi katalán parlamenti választásokon együttesen 47,7 százalékos támogatást nyert, amely 72 mandátumot ért. 

A felmérés szerint a Spanyolország egységét támogató, eddig ellenzékben lévő pártokra most 43,4 százalék szavazna, két éve 39,1 százalék támogatta őket.

A választásokat a függetlenségi ERC nyerné 26,4 százalékos támogatással, második helyen a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt végezne 19,6 százalékkal. Harmadik helyen jutna a katalán parlamentbe a Katalán Szocialista Párt (PSC) a voksok 15,1 százalékával, negyedik lenne a függetlenségi PdeCat 9,8 százalékkal.

A Sigma Dos felmérését október 23. és 26. között végezte, tehát még azelőtt, hogy a helyi parlament pénteken megszavazta a független "Katalán Köztársaság" létrehozását célzó javaslatot. A spanyol kormányfő pedig még aznap, a spanyol szenátustól kapott felhatalmazás alapján feloszlatta a katalán kormányt és a katalán parlamentet, továbbá kiírta az előrehozott választásokat Katalóniában december 21-ére.

A megkérdezettek 52 százaléka szerint a jelenlegi helyzet legjobb megoldását az előrehozott választások megrendezése jelenti – derült ki a Metroscopia közvélemény-kutató cég felméréséből, amelyet szintén még a barcelonai és madridi döntések előtt, október 24-én végzett Katalóniában.

Az El País című napilap vasárnapi számában megjelent kutatásban a válaszadók 43 százaléka volt ezzel ellentétes véleményen.

A felmérésben rákérdeztek egyebek mellett az identitásra is: 46 százalék vallotta magát legalább annyira katalánnak mint spanyolnak. A megkérdezettek 25 százaléka inkább katalánnak tartja magát mint spanyolnak, 19 százalék csak katalánnak, 5 inkább spanyolnak mint katalánnak és 3 százalék pedig csak spanyolnak.

Kiélezett a helyzet

Szabó Barnabást az M1 aktuális csatornán vasárnap arról kérdezték, hogy demokratikus ellenállásra szólított fel Carles Puigdemont eddigi katalán elnök, akinek menesztését péntek este jelentette be a spanyol miniszterelnök. A szakértő kiemelte: elbocsátották a rendőrség vezetőjét, akit a függetlenségpártiakhoz húzónak találtak, és ez egyelőre minden konfliktus nélkül megtörtént.

A katalán függetlenségpárti erők szeretnék fenntartani azt a képet, hogy ők békés átmenetet akarnak, nem folyamodnak erőszakhoz. Az lehet az egyetlen kérdés, hogy a helyi katalán rendőrségnek lennének-e olyan csoportjai, amelyek nem mozdulnak el a függetlenségpárti kormány mellől – fűzte hozzá Szabó.

A szakértő elmondta, a spanyol kormány jogi szinten megkezdte a katalán közigazgatási, kormányzati, rendészeti feladatok átvételét, ezért egyfajta duplikáció valósulhat meg, a függetlenségpártiak "elméletileg" a helyükön maradnak, nem veszik tudomásul az elmozdításukat. A szenátus felhatalmazása alapján a spanyol miniszterelnök-helyettes felelős elvileg a legfelsőbb szinten a katalán autonóm tartomány irányításáért – tette hozzá.

Borítókép: MTI/EPA/Marta Pérez

Ezek is érdekelhetnek

További híreink