Nem kell többet dugókban vesztegelni Csornánál

Hírek
A vállalt határidő előtt négy hónappal elkészült az M85 Csorna elkerülő II. üteme, így nem kell többet arrafelé kamiondugókban vesztegelni. Annak viszont, aki a legjobb csornai kisvendéglőben szeretné elfogyasztani az ebédjét, le kell kanyarodnia az elkerülőkről.  

Az M85 Csorna elkerülő II. ütem fejlesztése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában hazai forrás felhasználásával valósult meg. A kivitelezést a STRABAG Építő Kft.; BELFRY PE Kft. konzorciuma valósította meg, nettó 13,85 milliárd forintért. Az új útszakaszt 2017. december 15-én adták át.

Aki nem túl régen járt Bükfürdőn, észre kellett vegye, hogy a NIF Zrt. beruházásában elkészült Csorna elkerülő út I. szakasza már 2015 ősze óta használatban van. Az első ütem átadásával az észak-déli átmenő forgalomtól mentesült a település. A fejlesztés további eredménye, hogy biztonságosabban és gyorsabban lehet Budapestről eljutni Sopron városába – illetve fordított irányban is.

A Csorna elkerülő II. ütemében 4,45 kilométer hosszú, 2×2 forgalmi sávos új nyomvonalú elkerülő autóút valósult meg. A projekt keretében további 1,6 kilométer hosszú 2×1 sávos út épült, mely biztosítja az összeköttetést a 85. számú főútra is. A két út találkozásánál Jobaháza és Farád között külön szintű csomópont létesült. Az új elkerülő szakasz külön szinten keresztezi a 86. számú főutat, a Szombathely – Hegyeshalom és Győr – Sopron vasútvonalakat is. A beruházás során 1,2 kilométer kerékpárút épült a Farád és Jobaháza közötti külterületi szakaszon, hogy a megvalósuló külön szintű csomópont térségében biztonságosan közlekedhessenek a biciklisek. Az útépítéssel elzárt, döntően mezőgazdasági művelésű területek megközelítésére párhuzamos megerősített földutakat létesítettek.

Az M85 minden szakasza és települési elkerülői Győrtől Csornáig 2010 után készült el, összesen több mint 42 kilométeren. A közúthálózat fejlesztése a következő években összesen mintegy 2500 milliárd forintos ráfordítással kap új lendületet. A kormány a tervek szerint az uniós és hazai források felhasználásával beköti a gyorsforgalmi hálózatba a megyei jogú városokat, köztük Sopront is, és az országhatárig vezeti a sztrádákat, így lesz ez az M85 esetében is. Az autóút folytatásának kivitelezése a jövő év első hónapjaiban megkezdődhet. A héten megkötötték a kivitelezői szerződéseket az M85 Csorna elkerülő II. ütem – Sopron kelet- Fertőrákos közötti szakaszra. A 2×2 sávos gyorsforgalmi út 58 kilométer hosszú szakaszának építését négy szakaszon kezdik majd el a nyertes kivitelezők.

Nagy szó ez, ahogy mifelénk mondani szokták. Csornánál nem azért történik mindez, mert odavalósi a köztársasági elnök, hanem mert egyszerűen muszáj, húzni tovább nem lehet. Nem egyszer magam is elszenvedője voltam annak a kamiondugónak, ami Csornánál egy körforgalom előtt feltorlódott. Mert a déli-északi kamionfolyosó útvonala ez. Jó hír tehát, hogy a második, záró ütem befejezésével már a Győr-Sopron irányú forgalom is elkerüli Csornát és Farádot is.

Annak persze, aki a legjobb – és ennek ellenére egyáltalán nem drága – csornai kisvendéglőben szeretné elfogyasztani az ebédjét, le kell kanyarodnia az elkerülőkről. A premontreiekkel szemben, a főút túloldalán húzódik meg szerényen a még meg nem nevezett hely. Nevezzük hát meg: Kisvadász. Arrafelé járva megéri ide betérni, mert nemcsak a „Rábaköz fővárosa”, hanem az egész ország egyik legháziasabb ízlésű vendéglője ez. Csak legyen hely a betoppanónak.

Borítókép: Áder János köztársasági elnök (j) és Gyopáros Alpár, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszélget az M85-ös gyorsforgalmi út csornai elkerülője második szakaszának avatásán 2017. december 15-én. A 4,6 kilométer hosszú, kétszer két sávos út 13,8 milliárd forint költségvetési forrásból valósult meg. (MTI/Krizsán Csaba)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink