A görög hatóságok újabb evakuálásokat rendeltek el az ország középső részén, miután a balkáni ország második legnagyobb szigetén, Évián és Nafpaktoszban erdőtüzek lángoltak fel. A tűzoltók igyekeznek megfékezni a lángokat, miközben az Athén melletti Markopoulo városában keletkezett tüzet gyorsan eloltották – jelentette a Bloomberg.
A mediterrán országban idén nyáron kivételesen korán kezdődött a forró, száraz, szeles időjárás, és máris több erdőtűz keletkezett: felcsaptak a lángok a többi között a Peloponnészosz-félszigeten, valamint Ándrosz és Szalamina szigetén is. Az elmúlt két hétben az erős szél és a 40 Celsius-fok körüli hőmérséklet együttesen növelte az erdőtüzek veszélyét.
Görögországban a hónap elején volt a legmelegebb júniusi nap, a hőség már több halálos áldozatot követelt. Az erdőtüzek már az 1980-as évek óta fenyegetést jelentenek az országban, azonban a klímaváltozás tovább növeli a veszélyt. Az elemzők szerint az éghajlatváltozás miatt 2024 lesz az eddigi legmelegebb év az emberi történelem során.
Az emberi gondatlanság is problémát okozhat, a hétvégén a görög hatóságok őrizetbe vették egy jacht 13 utasát, miután a Hidra szigete mellett horgonyzó hajóról fellőtt tűzijáték lángra lobbantotta a sziget egyetlen fenyőerdejét. A gyanúsítottak először megpróbálták maguk eloltani a tüzet, majd kihívták a tűzoltókat és elmenekültek a helyszínről.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: Anadolu via AFP