– Számít az író kora, ha ifjúsági regényt ír?
– Szerintem nem, ha hiteles, amit ír, és az, ahogyan a témáról ír. Én még mindig igyekszem tizenévesként gondolkodni írás közben, nem pedig olyan felnőttként, aki ennek a korosztálynak alkot. Óriási a különbség a kettő között, és talán ezt érzik az olvasóim, emiatt működnek a regényeim.
– Ma már szakemberek építenek fel úgy stratégiát, ahogy ön a kezdetektől kommunikál az olvasókkal. Fiatalokkal kapcsolatot tartani pedig elképzelhetetlen a közösségi oldalakon való aktív jelenlét nélkül – ez rengeteg energiát, időt vihet el.
– Jelenleg az Instagramot, a Facebookot és a TikTokot használom, ezek azok a felületek, amelyeken a legtöbb olvasómat elérhetem. A közösségi oldalaimat és a honlapomat is én kezelem, de ez számomra nem teher, hozzátartozik a mindennapjaimhoz. Jelenleg az Instagramon vagyok a legaktívabb, ahol 90 ezer követőm van. Főleg posztok formájában kommunikálok. Nem jellemző, hogy sztoriznék, vagy a napjaimat végig lehetne kísérni, inkább csak képeket rakok ki. Azt pedig különösen fontosnak tartom, hogy a feltöltött fotók ne kizárólag rólam szóljanak vagy engem mutassanak, így az oldalamon lévő posztok legalább felét az olvasóktól kapott képek teszik ki, ezenkívül a könyveimhez készített mémek, amelyeket nagyon szeretek és szívesen osztok meg.
– Ez is azt mutatja, hogy sajátosan keveri a jelenlétet a titokzatossággal: keveset nyilatkozik, a magánéletéről is alig árul el információkat.
– A döntés oka az, hogy nem szeretek zavaró vagy kéretlen lenni azok számára, akiket nem érdekelnek a könyveim vagy közömbösek a személyem iránt. Általában évi két regénymegjelenéssel – de volt három is – tizenegy esztendeje vagyok folyamatosan jelen, e mellé bármilyen szereplést nagyon soknak éreznék. Szándékosan nem osztok meg részleteket a magánéletemből sem, mert szerintem a szerzői oldalaimon azoknak nincs helye.
– Legutóbbi könyve, a májusi Higgy nekem a megjelenése óta szerepel a Libri sikerlistáján. Az eladási példányszámai hogyan alakulnak?
– A példányszámokat nem kezelem publikusan, így erről nem mondanék konkrétumokat, de borzasztóan büszke vagyok arra, hogy a megjelenéseket óriási érdeklődés övezi, hogy sikerül toplistán szerepelnem, és hogy a dedikálásokon az olvasók képesek többórás sorban állást kivárni. Még mindig elképesztő érzés tudni, hogy ez a regényeim miatt történik. Sosem gondoltam volna, hogy íróként felismerhetnek, s például egy vizsgálatnál a nevemet látva kijön a röntgenorvos, hogy elmondja: szereti a könyveimet – és amúgy a csontom is rendben van.
– Tudatosan dolgozik azzal, hogy ezt a jelentős figyelmet mire fordítja? A regényeiben erős szál az érzékenyítés.
– Például az Iskolák országos versenye című sorozatom első trilógiájában nagy hangsúlyt kapott, hogy a főszereplőm miként éli meg, hogy egy súlyos betegség következtében elveszítette az édesanyját. Az eddigi pályafutásom legnagyobb sikerének tudom be azokat a privát megkereséseket, amelyeket a szereplőméhez hasonló helyzetben lévő olvasóimtól kaptam, akik leírták a történetüket, valamint azt, hogy mennyit segített nekik a könyvem olvasása. Ezek az üzenetek lelkileg engem is nagyon megviseltek, ahogy maga a trilógia is. Nem véletlen, hogy ez az egyetlen könyvsorozatom, amelyből évente csak egyet jelentettem meg. Rengeteget kivett belőlem érzelmileg, s az egyik, ha nem a legfontosabb történetemnek tartom a Közhelyek című kötetem mellett.
– A legújabb sorozatának a főszereplői egyszeri hibáik miatt kerültek az iskolai pletykák kereszttüzébe, majd rekesztette ki őket a közösség. Miként kerülnek a látóterébe ezek a problémák?
– Szerintem a mai tinédzserek hasonló gondokkal küzdenek, mint bármelyik korábbi generáció. Annyi a különbség, hogy a mostani tizenévesek hibái sokkal jobban dokumentáltak, rögtön felkerülnek a netre, ezáltal még nehezebben szabadulnak tőlük. A témaválasztás ebből a szempontból tudatos, és bízom benne, hogy a könyveim üzenete segít továbblépni azoknak a fiataloknak, akikkel hasonló történt, mint a főszereplőkkel.
– Szülőként megnyugtató olvasni a műveit, mert a gimnazista főhősei általában nagyon normálisak, a legtöbb helyzetben az eszükre hallgatnak. Ez a valóság?
– Igen. Persze mindig vannak kivételek, de úgy gondolom, azért tudnak ilyen sokan azonosulni a legtöbb szereplőmmel, mert hasonlítanak rájuk. Igyekszem hétköznapi történeteket írni, olyanokat, amelyek bárkivel megeshetnek, vagy akár meg is történtek. Iskola, tábor, verseny, szilveszteri buli, fesztivál, barátság, szerelem, csalódás… Szerintem nemcsak a könyveimben, hanem a valóságban is teljesen rendben van ez a korosztály. A tagjai okosak és nagyon értékesek, sok dologban pedig jóval tudatosabbak, mint amilyenek például mi voltunk.
– A nővérével egy kis könyvesboltot is üzemeltet, s a regényekhez kapcsolódó termékeket forgalmaznak – tíz éve ez még egyáltalán nem volt jellemző itthon.
– Az L&L könyvesboltot 2010 októberében nyitottuk meg a nővéremmel, A Szent Johanna gimi című sorozatom harmadik részének a megjelenésekor. Már akkor lehetett nálunk kapni a könyveimhez tervezett kiegészítő ajándéktárgyakat. Ezt sokan azóta is nagyon jó üzleti fogásnak gondolják, de az az igazság, hogy az egész merchandising ötlete onnan jött, hogy én mindig is nagyon sok ilyen terméket vásároltam a kedvenc sorozataimról, filmjeimről vagy zenekarokról, és úgy voltam vele, hogy biztosan vennék a kedvenc regényeimhez is, ha lennének. Kipróbáltuk, hátha érdekli az olvasókat a könyvsorozat logójával és a szereplők nevével ellátott póló, bögre, karkötő, de nem tudtuk, mire számíthatunk. A termékeknek aztán óriási sikerük lett, a friss könyvhöz is mindig érkeznek új darabok.
– Mi az, amit a nyáron biztosan elolvas?
– Jelenleg egy nagyobb munkán vagyok túl, így némileg felhalmozódtak a megvásárolt könyveim, de mindenképpen tervezem elolvasni Michael Chabon Fenegyerekek, Josh Malerman Vizsgálat és James Patterson A madártollas gyilkosságok című művét.
A cikk a Figyelő július 8-iki számában került publikálásra.
(Borítókép: Figyelő-archív)
