Nehezen képzelhető el a benzinárak drasztikus csökkenése

Hírek Figyelo.hu

Az áremelkedés várhatóan nem áll meg a mostani szinten, bár a 600 forintos benzinárat, amiről a héten már több találgatás is megjelent, már valószínűtlennek tartja az Indexnek nyilatkozó Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője.

Úgy véli, hogy bár egy jelentősebb globális energiaválság van kibontakozóban, most mégsem a kőolaj árváltozása a legkritikusabb pont.

Jelenleg alapvetően a gázpiaci pánik mozgatja a kőolaj árát is, mivel számos helyen kezdtek a dízel és a fűtőolaj készletezésébe, ami szintén felhajtja az árakat – mondta az Index kérdésére a szakértő.

Az uniónak változtatnia kell az energiapolitikáján

Bár kétségtelenül az üzemanyag árára az is hatással van, hogy az elmúlt évek elmaradt energiapiaci beruházásai miatti – a hétfői OPEC-döntés következtében részben mesterséges – kapacitásszűkére rázúdult a pandémia utáni élénk ipari kereslet, illetve az ázsiai vagyonosodó középosztály újonnan jelentkező energiaigénye.

Becslések szerint már a 2500 millió hordónyi ötéves átlagos OECD-készletszint alá csökkent a világ rendelkezésére álló kitermelt kőolaj mennyisége.

Az OPEC hétfői ülésén pedig az amerikai kérések ellenére sem emelték a novembertől érvényes, napi 400 ezer hordós kitermelésbővítési ütemet. Ez a legtöbb kartelltag számára még kedvező, 80 dollár feletti hordónkénti kőolajárat jelent, ami azonban még nem teszi versenyképessé a környezetvédelmi aggályok okán ugyancsak visszafogottabban finanszírozott amerikai palaolaj- és gázkitermelést, de nem jelent elviselhetetlen, azaz keresletcsökkentő üzemanyagszinteket sem – mondta Pletser Tamás.

A hatszáz forintos benzinár sem elképzelhetetlen

(Borítókép: Üzemanyaggal töltött kannát visz egy férfi egy londoni benzinkúton 2021. szeptember 30-án. Az EU-tagság megszűnése (Brexit) nyomán fellépő kamionsofőrhiány üzemanyagellátási gondokhoz, pánikszerű felvásárlási rohamokhoz és benzinkutak bezárásához vezetett Nagy-Britanniában. (MTI/AP/Frank Augstein)

Ezek is érdekelhetnek

További anyagaink