Négyezer tagja sincs a Jobbiknak

Hírek
Hazudnak a Jobbik valódi taglétszámáról a párt vezetői. Szőcs Norbert, a Jobbik regionális igazgatója elárulta, miközben a Jobbik elnöksége és szóvivője hol 15, hol 20 ezer Jobbik-tagról beszél, valójában már négyezer tagja sincs a Jobbiknak. Mindezt a kongresszusi számok is alátámasztják, Szőcs becslései szerint jóindulattal számolva is csak 3975 tagot takar a küldöttek száma. Arról is beszélt, történtek visszaélések Sneinder Tamás érdekében a tisztújító kongresszuson.

401 alapszervezet élt a jelölési jogával, és 556 küldött jelent meg a
legutóbbi kongresszuson, ami a két évvel korábbihoz képest visszaesést
mutat a csalódások okozta lemorzsolódások miatt (ráadásul az igazi
kilépési hullám csak most kezdődött) – közölte Szőcs Norbert, a Jobbik regionális igazgatója.

A Jobbik Alapszabálya szerint "a Kongresszusba minden alapszervezet a küldöttválasztó taggyűlésén minden megkezdett 10 fő után, egy újabb küldöttet választhatnak." Tehát egy 3 fős alapszervezet is egyet, egy 11 fős már kettőt – hívta fel a figyelmet a regionális igazgató. Kiemelte: a155-ös küldötti többlettel úgy számolhatunk, hogy ennyi szervezet volt tíz fő felett. Illetve mivel az Alapszabályunk 101. §-a szerint a Kongresszuson szavazati joggal részt vesznek az Országos Elnökség tagjai és a gazdasági igazgató, ezt a 9 küldöttet leszámítva 146-os többlet marad. Ezeknél átlagosan 15 fővel számolva 2190 tag lehet, míg a maradék 255 szervezetnél átlagosan és jóindulattal 7 fővel számolva papíron is csak 1785, azaz összesen 3975 tag van. De ha egyszerűbben számolunk, s az 547 szervezeti küldött mindegyike mögött átlagosan csak 5 embert veszünk (a minden megkezdett tíz tag utáni egy küldött logikája alapján), akkor pusztán 2735 tagot kapunk – ismertette a regionális igazgató.

Hangsúlyozta, hogy ráadásul ők is csak papíron tagok, nagyon sokan a Jobbikban való csalódás miatt már az elmúlt években lemorzsolódtak, vagy nyugatra vándoroltak megélhetési okokból. A regionális igazgató a pártigazgató által vezetett munkaértekezleteiről azt is pontosan tudja, hogy maga a párthivatalunk sem számol több taggal, azt meg minden képviselőjelölt tapasztalhatta, hogy a kampányban választókerületenként is ennek megfelelő számú aktív tagja volt a Jobbiknak.

A kongresszusra való jelölések során ráadásul történtek visszaélések, jogtalanul delegált plusz küldöttek elfogadása is a regionális igazgató szerint. Példeként említi Vona Gábor gyöngyösi alapszervezetének az esetét, amely úgy delegált 3 küldöttet, hogy valójában csak 19 a taglétszámuk, még a jegyzőkönyvükbe is 19 fő került bele (mint nem teljesen jelen lévő össztaglétszám), így csak 2 küldöttre lett volna jogosult a Sneider Tamást támogató alapszervezet.

Borítófotó: Hegedűs Lorántné, a Jobbik képviselője (MTI Fotó: Illyés Tibor)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink