Balekok minden percben születnek és Warren Buffett, az omahai varázsló, a világ egyik legnagyobb és legsikeresebb befektetője igzolja is ezt. Buffett részvényesei pénzéből egy tetemes összeget fektetett a Pilot Flying J. nevű láncba, amely az országutak mellett ételt, kávét és üzemanyagot árul a teherautó sofőröknek. No de nem arról volt szó, hogy ezeket a sofőröket hamarosan felváltják az önvezető autók, a robotok és a drónok? A dízelt pedig az akkumulátor?
Ebben a forgatókönyvben a balek az, aki elhiszi, hogy az ilyen típusú futurisztikus előrejelzések a közeljövőben valóra válnak. “Ki tujda, hogy az önvezető autók mikor terjednek el?” – nyilatkozta Buffett nemrég a Bloomberg TV-nek.
Hozzátehette volna azt is, hogy a Bloomberg hírügynökség maga is részese a mítosz építésének. Nemrég például hírül adta, hogy az elektromos autók 2025-re átveszik a piaci hatalmat a hagyományos üzemanyaggal működő autóktól. Arról azonban sokkal kevesebb szó esik, hogy az önvezető villanyautók elterjedésének sebessége alapvetően függ attól, hogy a szabályozó hatóságok mikor kapnak mandátumot az engedélyezésre, és az állam mikor halmoz fel annyi adóbevételt, hogy a fosszilis tüzelőanyaggal hajtott autók költséghatékonyságának elvesztését kompenzálni tudja.
Kína, az Egyesült Királyság és Franciaország azt tervezi, hogy 2030-ra betiltja a belső égésű motorokat. Jerry Brown, Kalifornia 79 éves kormányzója szinten hasonló lépésre ösztökéli az állam hatóságait, hogy fényezze zöld elkötelezettségét.
A stratégia a következő: arra kényszerítik a gyártókat, hogy adjanak el adott mennyiségű elektromos autót, ennek függvényében értékesíthetnek hagyományos üzemű gépjárműveket. A Fiat közölte, hogy minden egyes Európában eladott elektromos autón 20 ezer dollárt veszít. A General Motors 9 ezer dollár veszteséget szenved el egy Chevy Bolton.
Betiltják a belső égésű motorokat, vagyis betiltják azt a forrást, amely eltartja, piacon tartja az elektromos autókat. A Ford kirúgta Mark Fields vezérigazgatót májusban, amikor világossá vált, hogy a gyár elektromos és az önvezető autó fejlesztései nem emelik a részvények árfolyamát – a Fordból nem lesz második Tesla. Fields helyére Jim Hackett, a vállalat “jövőkutató” divíziójának vezetőjét emelték. Hakcett közölte stratégiáját: a cég még több városi terepjárót és pickupot szándékozik eladni. A Ford árfolyama emelkedett is. Ennek hátterében viszont az állt, hogy a texasi hurrikán és szökőár áldozatai kénytelenek pótolni megsemmisült, tönkrement járműveiket.
Kína motivációi teljesen mások. Muszáj csökkentenie a légszennyezést, a járművek és az acélművek esetében is, hogy élhetőbbé váljanak a nagyvárosok. Továbbá csökkenteni akarja függőségét az importált széntől. A paradoxon azonban ott is jelen van: az elektromos autók az egyre növekvő eladású robbanómotoros társaiktól függenek.
De mi a helyzet a robot-sofőrökkel? Ilyen berendezéseket már ma is használnak, például a kikötőkben és a bányákban. Talán elterjednek az amerikai autópályákon is, ha a politikusok és a választók engedélyt adnak erre. A hosszú távú, ezer mérföldnél hosszabb közúti szállítások azonban csupán az összes fuvar valamivel több mint 20 százalékát adják. Az automatizáció miatt megéri majd ezeket a távoli szállításokat is teherautókkal végezni, a teherautó söfőrök kirúgásáról szóló pánik azonban indokolatlan. Az Egyesült Államok jelenleg munkaerőpiacán a robotok nem veszik el az emberek munkáját, hanem pótolják a munkaerőhiányt. Teherautó söfőrből például több mint tíz éve hiány van.
A politikusok nem hülyék, ez azonban nem jelenti azt, hogy elkötelezettek lennének a koherens, hosszú távon is fenntartható gazdaságpolitika mellett. Más ösztönzőik is vannak. A villanyautóknak kétségkívül van helye az utakon. Nézzük csak meg, hogy milyen sokféle autó létezik a városi terepjárótól kezdve a kisbuszokig, a sportautókig vagy a pickupokig. Egy átlagos amerikai családban több az autó, mint a jogosítvány.
De felejtsük el azt az álmot, hogy a villanyautók hamarosan átveszik az uralmat az utakon. A benzin és a dízel hajtású járművek még több évtizedik itt lesznek velünk. És a sofőrök vidáman falatoznak majd a Warren Buffett által nemrég megvásárolt útmenti pihenőkben.