Jelentős plusz pénzzel kezdhették az idei évet a gyerekes családok, ugyanis visszakapták a tavalyi évre jutó személyi jövedelemadó összegét, jogosultanként maximum 809 ezer forintot – emlékeztetett mai közleményében a K&H. A pénzügyi szolgáltató második negyedéves biztos jövő indexe szerint azok a 30-59 éves korosztályba tartozó szülők, akik hozzájutottak a visszatérítéshez – a megkérdezettek 92 százaléka – összesen átlagosan 596 ezer forint forintot kaptak, az összegek között azonban jelentős a szórás, ami érthető, hiszen országos szinten jelentősek az eltérések a fizetések között. Az érintettek családjainak 20 százaléka 250 ezer forint alatti bevételről számolt be, további 21-21 százalékuk 250-499 ezer, illetve 500-749 ezer forinthoz jutott. Vagyis a kutatásban szereplőknél 10-ből négy háztartásnál 250-749 ezer forint érkezett a családi költségvetésbe. A felmérés részletes eredményeiből kiderült az is, hogy 3 százalékos volt azoknak az aránya, akiknél a háztartás bevételei több mint 1,5 millió forinttal nőttek a mindkét szülőnek járó visszatérítés eredményeként.
A többletbevétel felhasználását illetően vegyes a kép: a K&H kutatása szerint a családba érkező összeg 33 százalékát a mindennapos kiadások finanszírozására költötték a válaszadók. Ez a magas arány érhető annak fényében, hogy az idén növekedésnek indultak az árak, az év első hat hónapjában ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal hivatalos adatai szerint az éves infláció mértéke 11,7 százalékos volt, ezen belül például az élelmiszerek ára több mint 22 százalékkal nőtt. A visszatérítés összegének további 33 százalékát megtakarításra fordították a megkérdezettek, 14 százalékot adósság- és hiteltörlesztésre, a kérdéses összeg fennmaradó 20 százalékát pedig utazásra, szórakozásra és különböző, nem a mindennapi vásárlások körébe tartozó termékek beszerzésére költötték.
Fotó: MTI/Balázs Attila