Ebben a kabinet döntött a program megvalósításáról azért, hogy ezzel segítse a modern napelemes rendszerek létesítését, illetve a családok által megtermelt zöldenergia felhasználását és tárolását. A határozat szövegéből kiderül, hogy kormány egyetért a napelemes háztartási méretű kiserőművek, valamint energiatárolók támogatásával.
Ez azokra vonatkozik, akik a bruttó elszámolásba kerülő lakossági felhasználók. A program keretösszege kifejezetten magas, 75,8 milliárd forint.
Mindez a gazdaságvédelmi alap „energia- és klímapolitikai modernizációs rendszer” fejezeti kezelésű előirányzat terhére.
A kormány felkérte az energiaügyi minisztert, hogy dolgozza ki a programot, ennek határideje 2024. január 1. Egyúttal felhatalmazta a területfejlesztési minisztert, hogy a Nemzeti helyreállítási tervben szereplő, jelen kormánydöntéssel érintett programot zárja le, és kezdje meg az Európai Bizottsággal a tárgyalásokat a Nemzeti helyreállítási terv módosításáról. Ezzel az idén október 31-ig kell végezni. Az így felszabaduló forrás felhasználásáról a területfejlesztési miniszter a gazdaságfejlesztési miniszter, az energiaügyi miniszter és a pénzügyminiszter bevonásával tesz majd javaslatot ugyancsak október végéig.
A cikk teljes terjedelemben a Világgazdaság oldalán olvasható
Címlapkép: Shutterstock