Tavasszal volt utoljára négy napos hosszú hétvége, ami hagyományosan wellness és termál hotelekbe csábítja a magyarokat. Idén elmarad az iskolai téli szünet, cserébe a minden szentek és az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő halloween hosszú hétvégére esik. Az ilyenkor szokásos temetőjárás mellett azonban jut idő a pihenésre is, több szállodalánc közel telt házas foglalásokról adott számot.
A szallas.hu október 24-ig közel dupla akkora foglalásszámot regisztrált, mint tavaly ugyanekkor. Nem mellesleg tavaly is hosszú volt a hétvége, csak épp nem négy, hanem háromnapos. Ennek megfelelően a legtöbb turisztikai szakember összességében nem vár mindenhol telt házat. Gyanús, hogy a foglalásokat az dobja meg, hogy a hosszú hétvégén sokan indulnak el hosszú útra, temetőkbe és ha már négy napos a hétvége, foglalnak szállást az úti cél közelében és megalszanak, pihennek.
Az utazási portál szerint A legnagyobb belföldi turisztikai régiók közül Észak-Magyarország, Nyugat-Dunántúl és a Balaton részesülnek a legnagyobb arányban a foglalásokból. A települések népszerűségi rangsorát Eger, Gyula, Budapest, Hajdúszoboszló és Pécs vezetik. Őket követi Hévíz, Szeged, Siófok, Zalakaros és Sárvár.
A Figyelő.hu rákeresett egy másik szállás ajánló szájton az árakra, hogy mennyibe kerül egy hétvége az említett desztinációkban. Hévíz például egy érdekes pont, ugyanis itt az ajánlatok nem egészen azt mutatják, hogy telt házas lenne a hétvége. Még csütörtökön is lehetett foglalni négycsillagos hotelban három éjszakára két személyre féláron szobát. Vagyis a 200 ezres listaár helyett alig több mint 100 ezerért. Általánosságban a wellness szállodákban így a három éjszakás ár 90-120 ezer forint között kijön. Villákat, vagy apartmant 47 és 90 ezer forint közötti áron lehet bérelni.
Balatonon, Siófokon ugyanígy két személyre az apartman 50-60 ezer forint, wellness hotel 100 ezer forint körüli ár. Nyugat-Magyarországon a legdrágább desztinációk egyike Bükfürdő (vélhetően az osztrák turisták miatt), ott ugyanis szállodába menni 150 ezer forint körül lehet és a panzió sem sokkal olcsóbb, három napra egy százas. apartman 60-70 ezer forint, míg a vendégház 40-50 ezer forintból kijön.
Kelet-Magyarországon Eger kimagaslóan drága, ebben a városban túl sok hotelszobát nem is dobott fel a rendszer, ami arra enged következtetni, hogy errefelé közelednek a szállások a telt ház felé. Az Egri keresésében 200 ezer forint volt a Hévízihez hasonló opciókkal bíró wellness hotelben a szoba három éjszakára. Vendégházat 50-80 ezer forint között kínáltak, apartmant pedig 80-120 ezerért.
Gyula ennél kicsit olcsóbb, a város legnagyobb hotelkomplexumában találtunk kínálatot 140 ezerért három éjszakára, de átlagos 90 és 100 ezer közöttiek voltak a találatok. Az apartmanok 50-100 ezer forint között voltak.
Hajdúszoboszló ehhez képest nagyon vegyes, hiszen a négycsillagos szálloda ajánlat 90-200 ezer körül mozgott, míg a panzióban 30-70 ezerért lehetett foglalni. A vendégház 36-45 ezer forint között mozgott.
Az adatokból jól látszik, hogy a nagy szálláskapacitásokkal bíró desztinációk töltöttsége nagyon nem 100 százalékos, viszont a kevésbé frekventált részek túltelítettséggel működnek.
Az ősz egyébként most sokkal jobb, mint tavaly volt, ami meglepő, hiszen az infláció és az energiaárak alaposan visszavettek a lakossági fogyasztásból, a belső turizmust azonban a jelek szerint érintetlenül hagyták, nagy valószínűség szerint SZÉP kártyákon levő összegek miatt. Nagy kérdés, hogy ez a lendület átvihető-e jövő év elejére.