Nagyot kaszáltak az európai focicsapatok

Hírek
Az európai futballklubok a 2017/18-as idényben a Deloitte könyvvizsgáló cég számításai szerint összesen 28,4 milliárd eurós rekordbevételre tettek szert, amely 11 százalékos növekedést jelent a korábbi időszakhoz képest.

A vállalat arról számolt be, hogy ennek jelentős részét az öt nagy bajnokság – az angol, a francia, a német, az olasz és a spanyol liga – érte el, ezeknek összbevétele 15,6 milliárd euró volt, ami hat százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban.

„Az európai klubfutball soha ilyen erős pénzügyi helyzetben nem volt, mint jelenleg” – jelentette ki Dan Jones, a Deloitte sportágazatával foglalkozó vezetője, aki hozzátette, gazdasági szempontból továbbra is a Premier League van vezető szerepben, de várakozása szerint a többi liga bevétele is jelentősen növekedni fog a következő években.

A PL bevétele 4,8 milliárd font volt, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a 2017/18-as idényben öt csapat szerepelt a Bajnokok Ligájában, így az európai szövetségtől (UEFA) több pénz érkezett. A második helyre a német Bundesliga ugrott fel a spanyol La Ligát megelőzve, mivel új, kedvezőbb szerződést kötött a televíziós közvetítési jogok értékesítésére.

A Deloitte arról is ír, hogy a Premier League rekordösszeget költött játékosok igazolására, emiatt a klubok össznyeresége 16 százalékot visszaesett, de így is 867 millió font volt a vizsgált időszakban.


Niklas Suele (FC Bayern München) sörös zuhanyt kap David Alabától, csapattársától, miután megnyerték a Bundesliga meccset az Eintracht Frankfurt ellen az Allianz Arenában, május 18, 2019 München, Németország.

 

Borítófotó: Rodrigo Ríos, a Granada CF játékosa csapata kezdő gólját ünnepli a La Liga 123 mérkőzésén, a Cadiz CF ellen, a Los Carmenes Stadionban, május 26, 2019. Granada, Spanyolország. (Photo by Quality Sport Images/Getty Images)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink