Nagyot kaszáltak a bankok a magas kamatokon – derül ki az MNB jelentéséből

Hírek vg.hu
Csaknem 1000 milliárd forintra duzzadt az első félévben a hazai kereskedelmi bankok nettó eredménye. Az idei második negyedév végére a magyar bankszektor konszolidált szinten elért nettó nyeresége 978 milliárd forintot tett ki, amely az előző év első félévi eredményének több mint négyszerese – derült ki a Magyar Nemzeti Bank előzetes adataiból.

A Világgazdaság összeállításából az is kitűnik, hogy a nettó kamateredmény, illetve a díj- és jutalékeredmény előző években megfigyelt trendszerű emelkedése folytatódott, amelyhez az összesített eszközállomány éves növekedése, az emelkedő kamatkörnyezet és az árfolyamhatás is jelentős mértékben hozzájárult. A kamateredmény a tavalyi 2500 milliárd forint után 2023 második negyedévének végén már 1584 milliárd forintnál járt.

Az előző év első félévéhez képest az idén a működési bevételek a működési költségeknél jelentősen nagyobb arányban emelkedtek (40,5 százalékkal szemben az előző év első félévi 24 százalékkal). 2022 első két negyedévében 284 milliárd forintos nettó értékvesztésre és céltartalékképzésre, míg 2023. második negyedév végére ennek alig több mint a negyedére került sor (73 milliárd forintot ért el). A nettó értékvesztés és céltartalékképzés így az első félévben a működési eredmény alig 7,3 százalékát tette ki, a korábbi év hasonló időszaki 48,3 százalékával szemben. A szektor 2023. első félévi egyéb eredményéhez jelentősen hozzájárult az egyik bankcsoport külföldi akvizíciójának egyszeri pozitív eredményhatása – olvasható az MNB jelentésében. Eközben a nettó adóráfordítás (különadók nélkül) 125 milliárd forintot tett ki 2023. második negyedév végére, amely csaknem háromszorosa a korábbi év első fél évihez képest. A szektor tőke-arányos jövedelmezősége (RoE) a 2023. I. negyedévi 16 százalékról tovább tudott növekedni 22,8 százalékra a II. negyedév végére, köszönhetően a tárgynegyedévi kamateredmény jelentős bővülésének és az alacsony összegű nettó értékvesztés és céltartalékképzésnek. Jelentősen növekedett a bankcsoportok RoE-mutatója, 2023. II. negyedév végére 24,8 százalék lett az előző negyedévi 16,4 százalékhoz képest, míg egyes bankoknál enyhén mérséklődött (14,1 százalékról 12,4 százalékra). A RoA-mutató (eszközarányos nyereség) hasonlóan növekedett a bankcsoportoknál (1,5 százalékról 2,4 százalékra), az egyedi bankoknál pedig enyhén csökkent (2,2 százalékról 2,1 százalékra).

Ezek is érdekelhetnek

További híreink