Nagyot harap az Apple almájába egy kínai cég

Hírek
Az okosórák és társaik terén az amerikai Apple Watch és Fitbit márkákat egy olcsó kütyüket gyártó, de erős Xiaomi gyűri le lassan. Ön venne a „kínai Apple” okosórájából?  

A viselhető kiegészítőkben (okosórák, digitális fitnesz karkötők) 2016 első negyedévében meghaladták a 20 milliós eladási számot, de idén már 24,7 millió darab fogyott, ami közel 18 százalékos növekedés –  derül ki az IDC friss jelentéséből. Viszont a nagyon várt hatalmas mennyiségi ugrás elmaradt egyelőre, a népek nem mozdulnak rá hatalmas tömegekben az okosórákra és a lépésszámláláó-alvásfigyelő-futást-segítő szerkentyűkre.

Nyilván a vevők az olcsót keresik. Nem? Nem, mert az Apple luxusórája is fogy bizony! Fontos, hogy 2016-ban még a Fitbit volt az első, őt követte a Xiaomi és a harmadik volt az Apple. Idén viszont már igen szorosan zárt az élen a Xiaomi és az Apple, és masszív lemaradással csak a harmadik tudott lenni a Fitbit.

A kínai Apple, azaz a Xiaomi immár tehát piacvezető szerepet tölt be a viselhető eszközök területén, miután 14,7 százalékos részesedésre tett most szert!

Érdekesség, hogy a Xiaomi papíron szinte a teljes forgalmát a hazájában bonyolítja, viszont a kereskedők rengeteg eszközt szállítanak a világ más tájaira – írja az ipon.hu. Azaz ugyan a számok azt mutatják, hogy a Mi Bandek 96%-a Kínában talál gazdára, valójában a helyzet egészen más. A Xiaomi kiegészítői sokszor kerülnek okostelefonokkal együtt értékesítésre, ez is segíti a jó szereplést.

Érdekes, hogy a Xiaomi dinamikusan növekvő kínálatában – amit nem csak a saját fejlesztésű termékei alkotnak – mostanra még cipővel is találkozhatnak az vásárlók, a „90 Minutes Ultra Smart Sportswear” névre hallgató lábbeli az Intel Curie platformra épül, ami még különlegesebbé teszi – persze a remek eredményt a Mi Bandek szállítják.

Ugyanakkor az első három helyezett között az Apple az, aki a leginkább győztesként jött ki az erőviszonyok átrendeződéséből. A cupertinói alakulat tényleg csak hajszál híján maradt le az első helyről (14,6%-os résszel zárt), miközben egy éve még a harmadik helyet tudta csak megszerezni. Egy éve „csak” 2,2 milliós forgalom szerepelt a neve mellett, idén pedig már 3,6 millió eladott okosórával büszkélkedhet a vállalat – és ezek nem is azok a 30-40 dolláros kütyük, mint a Xiaomi Mi Band 2, a kínai cég üdvöskéje.

Elemzők szerint az Apple jó szereplésének a kulcsa abban rejlik, hogy a Watch Series 1 tulajdonosok közül is sokan vannak, akik a tavaly ősszel érkezett Series 2 modellre váltanak. Az IDC megjegyzi, hogy éves szinten ez a mostani 64,1 százalékos növekedés rekordnak tekinthető az Apple eddigi szereplését tekintve!

A dobogóra lépő szereplők között a legnagyobb meglepetést a Fitbit rossz szereplése okozta. Mindössze 3 millió eszközt adott el a Fitbit, ezzel pedig 37 százaléknál is nagyobb visszaesést könyvelhetett el. Érdekes, hogy a Fitbit birtokába került a Coin, a Pebble és a romániai Vector is, ezek alapján nem volna meglepő, ha e-ink megjelenítős okosórával állna elő a gyártó, a Coin technológiája pedig a viselhető kiegészítőkben az integrált fizetési lehetőséget biztosíthatja.

A negyedik helyre a Samsung futott be 1,4 millió viselhető kiegészítő értékesítését követően – ezzel csaknem megduplázta (90,8%) a tavalyi forgalmát az IDC számítása szerint. Közben 2017 első negyedévében a Garmin zárja a toplistát, aki korábban még a Samsung előtt, a negyedik tudott lenni. A viselhető kiegészítők nagyöregjének tekinthető vállalat tartani tudta a tavalyi forgalmát, most és 2016-ban is 1,1 millió készüléket értékesített az első három hónap során. 

Borítókép: MTI/EPA/Monica Davey

Ezek is érdekelhetnek

További híreink