Nagy károkat okoz az önköltségi ár alatti fuvarozás

Hírek Halaska Gábor
Akár 35 százalékkal a piaci árak alatti fuvarozás vállalnak egyes piaci szereplők, elsősorban külföldi szállítmányozási vállalkozók. Ez torzítja a piacot, károkat okoz a megbízóknak, az államnak, és komoly balesetveszélyt is jelent – hívja fel a figyelmet e friss jelenségre a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ).

Meglehetősen súlyos károkat okoz a logisztikai ágazatban a járvány hatására megjelent önköltségi ár alatti közúti fuvarozás – figyelmeztet a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). A szervezet egyébként a magyar logisztikai szolgáltató központok közel 90 százalékát fogja össze.

A jellemzően külföldi vállalkozók által folytatott gyakorlat – akár 35 százalékkal a piaci árak alatti fuvarozás – torzítja a piacot, károkat okoz a megbízóknak, az államnak, és időzített bombaként komoly balesetveszélyt is jelent.

A szövetség szerint a jelenség, amely már a Magyarországról feladott fuvarok mintegy 20 százalékát érinti, lehetetlen helyzetbe hozza a magyar közúti fuvarozói piac kis szereplőit és jelentős zavarokat okoz a közepes és nagyobb cégek működésében is.

Az MLSZKSZ friss felmérése szerint a világjárvány hatásaként megjelentek a piacot romboló cégek.

Jelenleg 1,00-1,05 Euro/km fuvardíj körül van az önköltségi szint, tehát aki ez alatt vállal fuvart, veszteséget termel. Ha ez az állapot tartósan fennáll, az sok kisebb közúti fuvarozó cég bezárásához fog vezetni

Bíró Koppány Ajtony (Fotó: magyar-logisztika.hu)

– mondta Bíró Koppány Ajtony. Az MLSZKSZ főtitkára hozzátette, hogy a magyar közúti fuvarozói piac mintegy 65 százalékát közvetlenül érinti a probléma – ekkora a kisebb, 5-10 autós cégek részaránya a fuvarozói piacon -, de a nagyobbak esetében is komoly zavarokat okoz a jelenség, mert jelentősen csökken a nemzetközi versenyképességük.

Akik 0,65 Euro/km díjért vállalnak és adnak fuvart, valójában 40 tonnás, 80km/h órával száguldó időzített bombákat küldenek ki a közútra, ami bármikor és bárhol robbanhat – hangsúlyozta Bíró Koppány Ajtony. Az ilyen teherautók esetében nincs fedezet a járművek alapvető karbantartására és a gumiabroncsok rendszeres cseréjére (kétévente átlagosan 12 db gumiabroncsot jelent járműszerelvényenként.

Azok a cégek, akik önköltség alatt fuvaroznak, nagy valószínűséggel a sofőröket is szabálytalanságokra kényszerítik (túlvezetés, kevés pihenés stb.), ezzel is veszélyeztetve a többi közúti szereplőt. Minél régebbi a jármű és minél kisebb az üzemeltető cég flottája, a balesetek bekövetkezésének valószínűsége annál nagyobb.

A nyomott árak a kisebb, tisztességes cégeket sújtják a leginkább, míg a közepes és nagyobb fuvarozó, illetve a logisztikai szolgáltató cégek esetében közvetett negatív hatásokról beszélhetünk. Az alacsonyabb árak miatt romlik a cégek likviditása, versenyképessége, foglalkoztatási- és adófizető képessége. Összességében minden piaci szereplőnél csökken majd a bevétel, ami akár több 10 milliárd forintot is meghaladó adóbevétel-csökkenést eredményez az állam esetében.

A Szövetség arra kéri a megbízókat, hogy a költségeik minden áron való csökkentése helyett a biztonságra törekedjenek, hiszen egy műszakilag hiányos kamion által okozott balesetben akár saját hozzátartozóik is áldozatok lehetnek.

(Borítókép: Travel mania, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink