Nagy István: a gazdák számíthatnak a kormányra

Hírek MTI
A magyar gazdák ahogyan eddig, úgy most, a történelmi aszály idején is számíthatnak a kormányra – mondta Nagy István agrárminiszter Újszilváson, ahol a napokban hozott kormányzati intézkedéseket ismertette.

Az aszály következtében az ország kiszáradt termőterületeinek nagysága elérheti az egymillió hektárt, a hazai termőföld 20 százalékát – nyilatkozta Nagy István agrárminiszter. Hozzátette, hogy a búzánál elkönyvelt 25 százalékos terméskiesés után mára a kukoricaállomány Közép-Magyarország és az Alföld jelentős részén megsemmisült és már a dunántúli termést is fenyegeti a szárazság. Az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és kaszálni.

A tárcavezető emlékeztetett, az agrárium gyors és hatékony megsegítésére létrejött aszály veszélyhelyzeti operatív törzs az első ülését követően ötpontos, azonnali intézkedéscsomag bevezetését javasolta. Ezek között szerepel a hiteltörlesztési-moratórium lehetőségének biztosítása a rászoruló mezőgazdasági vállalkozások számára, a gyorsabbá és rugalmasabbá tett biztosítói kártérítési folyamat, a 3 milliárd forintos takarmányszállítási támogatási keret a tömegtakarmányokhoz, az állami öntözőművek megnövekedett energiaköltségeinek 1,4 milliárd forintos támogatása és a lehetőség, hogy a termelők újból benyújthassák kérelmeiket rendkívüli vízhasználati igényükre. A kormány hatékonyságát mutatja, hogy az intézkedések már hétfőn meg is jelentek a Magyar Közlönyben – fűzte hozzá.

A miniszter beszélt arról is, hogy azoknak, akik élni kívánnak a törlesztési moratórium lehetőségével, szeptember 15-ig kell nyilatkozniuk és szeptember 1-től kaphatnak fizetési haladékot egészen 2023. december 31. napjáig. Hozzátette, hogy a biztosítói kártérítésekhez október 31-ig kell megtenni a kárbejelentést és a biztosítóknak 14 napon belül ki kell fizetniük az előleget. Előleg igénylésére jogosultak azok a kukorica- vagy napraforgó-termesztéssel foglalkozó gazdálkodók, akiknél az elszenvedett kár eléri a növénykultúránkénti 80 százalékos kárátlagot. Emellett kidolgozták a koncepcióját annak a 3 milliárd forintos támogatásnak, amely a bajba jutott állattartóknak jelent segítséget a tömegtakarmányok szállítási költségeinek finanszírozásában. Hozzátette, a minisztérium tervezi a 400 milliárd forint nagyságrendű területalapú támogatások előlegfizetését is október közepétől.

Megjegyezte azt is, a kormány jelentős erőfeszítéseket tett az öntözéses gazdálkodás fejlesztésére, létrejöttek az öntözési közösségek és több tízmilliárd forint értékben valósultak meg öntözési beruházások. Hozzátette, hogy eddig 45 milliárd forint támogatást kaptak a gazdák öntözésfejlesztésre és még 70 milliárd forintot terveztek erre a célra.

Fotó: MTI/Mészáros János

Ezek is érdekelhetnek

További híreink