Munkahelyváltással is elérhető jelentősebb béremelés

Hírek Tóth Balázs
Kiemelkedő kereseti lehetőséget biztosít az IT-szektor Magyarországon, egyes pozíciókban már nem ritka az 1,5-2 millió forintos bruttó fizetés – derült ki a Grafton Salary Guide kutatásából. Érdemben emelkedtek a fizetések a pénzügyi szakemberek esetében, de a feldolgozóipari területen és az SSC-szektorban is ez a trend látszódik, a magas infláció azonban hamarosan újabb jelentős béremeléseket tesz szükségessé.

Idén jelentős mértékben emelkedett sokak keresete a Grafton Salary Guide felmérései szerint, ám a legtöbben úgy értek el kiemelkedő bérnövekedést, hogy munkahelyet váltottak. A legnagyobb béremelkedést ugyanis úgy lehet kiharcolni, ha valaki új munkahely után néz. A következő hónapokban az évtizedek óta nem látott infláció miatt számos dolgozó erre kényszerülhet, ugyanis nem minden cég fogja a pénzromlás mértékével emelni a béreket. A legkevésbé az IT-szektorban dolgozókat érinti a magas infláció és az egyre erősödő recesszió szele. Az IT-szektor növekedése ugyanis idén is kitart, amelynek következtében egyre több képzett dolgozóra van szükség. A növekvő munkaerőhiány miatt pedig folyamatosan emelkednek a bérek. A vállalatok többsége az idei év első felében 5 és 15 százalék közötti béremelést hajtott végre. Ennek köszönhetően már egyes junior pozíciókban (1-3 éves tapasztalat mellett is) megjelentek a bruttó 1 millió forint feletti fizetések. A mediorok szintjén nem ritka az 1,5 milliós, míg a legalább 6 év tapasztalattal rendelkezőknél, vagyis a senior munkavállalóknál a 2 milliós fizetés.

Ágazatonként eltér, mekkora béremelésre van lehetőség, sokan ennek érdekében készek munkahelyet váltani
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A Covid okozta digitalizáció miatt még inkább megnőtt a kereslet az IT-szakemberekre, amely hatással volt a bérükre is, kiváltképp igaz ez a Cloud, DevOps, automatizáció és tesztelés területekre nézve” – mondta Farkas Tamás, a Grafton üzletágvezetője. Ebben a szektorban már a járvány előtt is jellemző volt az otthoni munkavégzés, azóta pedig minden IT-cég meghonosította ezt. A home office az SSC-szektorban is nagy múltra tekint vissza, a COVID utáni időszakban pedig tovább erősödött ez a trend. Az elmúlt tíz évben még nagyobb ütemben érkeztek Magyarországra a szolgáltató központok mint azelőtt, egyrészt a kifejezetten kedvező bérszint, másrészt a képzett munkaerő miatt. A nyugat-európai vállalatok egyre több folyamatot szerveznek ki Kelet-Közép-Európába, ahol Magyarország pozíciója kedvező, hiszen a teljes bérköltség alacsonyabb, mint a versenytárs országokban. Az SSC/BSC-kben menedzseri szinten érhető el a bruttó 1 millió forint feletti fizetés, a seniorok 600-900 ezer forint között keresnek a munkakör komplexitásától függően. Ugyanakkor az SSC-k kifejezetten széles körű juttatási csomagokat kínálnak, ami vonzó a munkavállalók számára.

Az IT-szektorral és az SSC-kkel ellentétben a feldolgozóiparban van a legkevésbé lehetőség az otthoni munkavégzésre. A vállalatok ebben a szektorban nemcsak a kékgalléros dolgozóktól, hanem a mérnököktől is megkövetelik, hogy a munkanapok döntő többségében bejárjanak. Eljutott a munkaerőpiac oda, hogy a kékgalléros dolgozók egy részének a bére már a fehérgallérosokéval vetekszik. Egy tapasztalt CNC operátor akár bruttó 700 ezer forintot, egy PLC-programozó pedig 950 ezer forintot is megkereshet. „Nehéz ezekre a pozíciókra képzett dolgozókat találni, ennek köszönhető, hogy a bérük ilyen ütemben zárkózik fel. Ne felejtsük el, hogy ők több műszakban, 12 órában dolgoznak, míg a mérnökökre ez nem jellemző. Ezek a pozíciók nem követeknek meg felsőfokú végzettséget, általánosságban elegendő egy OKJ-s képzés” – mondta Farkas Tamás. A kutatás szerint ebben a szektorban vágynak leginkább céges autóra a dolgozók – a home office hiánya miatt –, vagyis az a cég, amelyik ezt megadja, komoly piaci előnyre tehet szert. Az általános pénzügyi-számviteli tudással, könyvelési ismerettel rendelkezőkért minden iparág kiélezett harcot vív. Az SSC-k pénzügyi és könyvelési területen bővülnének a következő időszakban, ezért még nagyobb lesz a verseny ezekért a szakemberekért. A pénzügyi területen dolgozók negyede 10 és 20 százalék közötti béremelést kapott, tízből egy dolgozó pedig 20 százalék feletti béremelésben részesült. Ennek köszönhetően a kezdő fizetés a könyvelőknél 400 ezer forint körül mozog, azonban gyorsan és jelentősen nőhet a bére annak, aki ezen a területen dolgozik. A seniorok bruttó 750-900 ezer, a főkönyvelők pedig 900 ezer és 1,3 millió forint között keresnek.

A következő hónapok turbulensek lehetnek a munkaerőpiacon. A rezsiszámlák növekedése ugyanis sokkoló hatással lesz a dolgozókra. Ahol jövő januárban nem lesz inflációkövető béremelés, ott megnőhet a fluktuáció, a dolgozók új munkahely után nézhetnek. Nem luxustermékeket szeretnének venni, hanem az alapvető szükségletek kielégítéséről van szó” – vélte Farkas Tamás. Szerinte lesznek olyan szektorok, amelyek megsínylik majd a válságot, ilyen lehet a turizmus-vendéglátás és az építőipar, ami a munkanélküliség kismértékű növekedéséhez vezethet. A béremelések mellett a cégeknek nem szabad megfeledkezniük azokról a juttatási lehetőségekről sem, melyek a munkavállalók számára kiemelt fontossággal bírnak. Ilyenek például a munkáltató által nyújtott rugalmasság, vagy az extra fizetett szabadnap, mely szinte minden munkavállaló számára kiemelt jelentőséggel bír.

Borítókép: MTI/Vasvári Tamás

Ezek is érdekelhetnek

További híreink