Működött a kémia Trump és Putyin között

Hírek
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozója tovább tartott a tervezettnél. A két államfő beszélt az amerikai választások befolyásolására irányuló esetleges orosz beavatkozás gyanújáról. Megállapodtak abban, hogy a jövőben a két ország kapcsolatainak javítására fókuszálnak ahelyett, hogy a múlton pörölnének - tudósít a Reuters.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a hamburgi G20 csúcsról nyilatkozva közölte, hogy “pozitív kémia” működött a két vezető 2 óra 15 percig tartó tanácskozásán. Tillerson szerint Trump azzal nyitott, hogy kifejezte aggodalmát Putyinnak a 2016-os elnökválasztásba való orosz beavatkozás miatt. Az orosz elnök cáfolta, hogy ilyesmi történt volna, és bizonyítékokat kért a vád alátámasztására. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter beszámolója szerint Trump elfogadta Putyin álláspontját az üggyel kapcsolatban.

Az amerikai demokrata politikusok tiltakoztak ez ellen: “választási rendszerünk integritása nem olyan téma, ahol az ‘egyetértek vagy nem értek egyet’ elfogadható konklúzió lenne” – mondta Chuck Summer, az amerikai alsóház demokrata frakciójának vezetője.

Trump választási kampánya során a kapcsolatok normalizálását ígérte Moszkvával. Erre azonban eddig nem volt lehetősége, mert az új adminisztrációt sorozatos támadások érték az ellenzék oldaláról a feltételezett orosz beavatkozás miatt. Az ügyben több vizsgálat is indult.

Trump és Putyin tárgyalásán nagy hangsúlyt helyeztek a szíriai válsággal kapcsolatos kérdésekre. A találkozó után tűzszüneti egyezményt jelentettek be, amelyhez az Egyesült Államok, Oroszország, Jordánia csatlakozott, a tűzszünet Szíria délnyugati részére érvényes.

A két államfő tárgyalásán tolmácsok és a két ország külügyminisztere vett részt. Trump és Putyin egyaránt kedvezően nyilatkozott megbeszéléseikről.

Az amerikai elnök nagy belföldi nyomás alatt van, az ellenzék, a sajtó és sokan a republikánusok közül is azt várták el tőle, hogy az ukrajnai és a szíriai beavatkozás kapcsán határozottan és keményen lépjen fel Putyinnal szemben.

Csütörtökön Varsóban a Donald Trump mintha igyekezett volna megfelelni ezeknek az elvárásoknak: arra szólította fel az oroszokat, hogy hagyjanak fel a “destabilizáló aktivitással”, valamint fejezzék be a Szíria és Irán támogatását. Ugyanakkor tartózkodott attól, hogy személyesen Putyint kritizálja és nem tette egyértelművé, hogy ő maga mit gondol az oroszok amerikai választásokba történő feltételezett bevatkozásáról.

Borítókép: MTI/AP/Evan Vucci

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink