A Demokratikus Koalícióhoz igencsak közel álló nyugatifeny.hu nagy kéjjel számolt be az MSZP-s budapesti párttanács választásáról. Nem véletlen a gyurcsányisták tapsikolása, de erről később.
Most nézzük, hogy Botka László miért is kapott egy hatalmas balcsapottat pártjának budapesti szervezetétől. Hiába gondolta ugyanis, hogy átvette a pártot és kénye-kedve szerint delegálhatja embereit a különféle posztokra – most éppen az angyalföldi polgármestert, Tóth Józsefet -, alaposan lefejelte az ajtófélfát. Először ugyanis leárulózta és megvonta bizalmát Molnár Zsolttól, mert Molnár együtt akart működni Gyurcsány Ferenccel. Erre a megalázottnak tűnő Molnár visszakönyökölt, hiszen nem Tóthot, hanem Molnár szövetségesét, Kunhalmit választották meg kampányfőnöknek.
Molnár befolyását a Szegedről tavaly télig kirobbanthatatlan Botka egyszerűen alábecsülte, ez azért is meglepő, mert választmányi elnökként tisztában kellett volna lennie az erőviszonyokkal. Botka, mint elefánt a porcelánboltban, olyan erővel akarta a fővárosban is átvinni az akaratát, de ezzel azt a Tóthot tette partvonalra, aki 1994 óta minden választást meg tudott nyerni a XIII. kerületben. Az a Kunhalmi tudta simán megverni, akinek egyelőre semmilyen valós politikai teljesítménye nincs.
De térjünk vissza a DK-sok tapsikolására. A szocialisták budapesti választási bizottságában a nyíltan megállapodáspárti Kunhalmi elnöklete mellett az ugyancsak az együttműködés mellett álló tagok kaptak helyet. A Magyar Időknek nyilatkozó, névtelenséget kérő források szerint a budapesti példa vidéken is ragadós lehet, ez pedig egyet jelenthet Botka stratégiájának teljes kudarcával.
A miniszterelnök-jelölt úgy tűnik még saját pártját sem ismeri, nemhogy az országot: az MSZP láthatóan nem akar elszakadni attól a Gyurcsánytól, amelynek 2010-es bukását köszönheti. A volt miniszterelnök 2004-es miniszterelnöki puccsa idején túszul ejtette a pártot, és most is ő határozza meg az erőviszonyokat, a helyzet nem változott a 2011-es kilépésével sem. A szocialisták iránta való rajongását pedig csak a “Stockholm-szindrómával” magyarázhatjuk, azzal a pszichológiai jelenséggel, amikor a túsz valamilyen megfejthetetlen okból szeretetet és ragaszkodást kezd érezni rabtartója iránt.
Most már egyértelmű, Botka elszámolta magát, ha merész, előbb kapcsol, egy új pártot alapít, visz magával sok MSZP-st, integrál sok volt, magát jobboldalinak mondó szellemi megmondóembert és politikust, így akár az új centristaként, egy magyar Emannuel Macronként is berobbanhatott volna a közéletbe. (Az már más kérdés, hogy elnökké való megválasztása óta igencsak elhalványult Macron csillaga.)
De Botka inkább belülről akarta megreformálni a pártot, úgy mint egykor az MSZMP-ben Kádár János, majd Grósz Károly ellenfelei, akik a rendszerváltás után ezzel mentegették párthoz való ragaszkodásukat. Botka nagyot hibázott, ősszel vagy óriási égés árán mosolyogva kibékül Gyurcsánnyal, vagy kiszáll a miniszterelnök-jelölti kampányból.
És akkor akár még Kunhalmi is lehet a miniszterelnök-jelölti utódja. Az az MSZP-s, aki tavaly augusztusban azt nyilatkozta a szocialisták és a DK kapcsolatáról, „lehet, hogy egyszer egyek lesznek.” Lássuk be, már ezt a forgatókönyvet sem lehet teljesen kizárni.
Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd
