Most kell a stratégiai nyugalom

Hírek Érsek M. Zoltán
A covid több tekintetben is alapjaiban változtatta meg a szállodaipart, ahol ezt követően az energiaárrobbanás okozott újabb sokkot. Géher Zoltán, Az Utazó magazin szakmai életműdíjával elismert szakember, a Zeina Hotels vezérigazgatója szerint ebben a helyzetben kulcsfontosságú a nyugalom és a rugalmas tervezés, ami a legnehezebb napokon is átsegítette a szállodavállalatot.

„A covid időszaka alapjaiban változtatta meg a szállodaipart azzal, hogy a minimálisra csökkent a foglalás és az érkezés közötti idő. Így amíg korábban már akár egy hónappal korábban láthattuk azt, mire számíthatunk a következő időpontban, a pandémia után gyakran még az adott napon belül is jelentősen változhat a helyzet azért, mert az sem ritka amikor valaki a repülőtérre megérkezve, a taxiból foglal szobát az interneten és már indul is a szállodába. A másik nagy változás, hogy a vendégek többsége ma már maximálisan kerüli az anyagi kockázatot és azokat a flexibilis foglalásokat preferálják, ahol semmilyen előleget nem kell befizetni és a lemondás sem jár költséggel. A változások közé tartozik az is, hogy időközben felnőtt az a fiatal generáció, amelyik sokat és szívesen utazik, de a praktikumra fókuszálva egyszerűbb igényekkel és kulturális élvárásokkal érkezik. Ami pedig reméljük csak átmeneti változás, hogy még mindig nem állt vissza a korábbi szintre a minőségi turizmust képviselő csoportok érkezése. Aminek kapcsán különösen az üzleti utaztatáshoz kötődő, jól fizető, úgynevezett MICE (Meetings, Incentives, Conferences and Exhibitions) csoportok hiánya érinti érzékenyen a szakmát” – fejtette ki Géher Zoltán.

Aki szerint nem meglepetés, hogy a covid utáni utazási szabadság megnyílásával ismét visszaáll a régi trend, vagyis amíg Budapest ismét a külföldieké, a vidéki desztinációkra döntően a magyarok utaznak.

Géher Zoltán/Fotó: Zenina Hotels

„Ez várható volt, mert ez a természetes. Budapest – sajnos – az egyetlen nemzetközi szintű desztinációnk. Ugyanakkor a fővárosi szállodák a vidéki vendégeknek nem jelentenek opciót, mert kicsik a távolságok az országon belül, ráadásul a vidékieknek elborzasztó a budapesti közlekedés, így Budapest még a városlátogató turizmus kapcsán sem vonzó a számukra. Így a vidékiek többségében továbbra is csak egy napra jönnek Budapestre.”

Kivételt legfeljebb azok a nagy események jelentenek, ami a külföldiek köréből is tömegeket vonzanak, ahogy az például az Atlétikai VB esetében történik. De amíg ez közel két hétig tart, a Forma 1 csak 3 napos és a futball Európa Liga döntő mindössze egy napos volt. A jó hír az, hogy amíg ezeken a napokon azon túl, hogy telt ház van, az átlagár nagyjából a duplája a havi átlagárnak. A rossz hír az, hogy ezek a néhány napos események csak pár napot töltenek ki az év 365 napjából.

Arra a kérdésre, hogy a fővárosban és vidéken is sorra nyíló luxus szállodák mit jelenthetnek a magyar turizmusnak, Géher Zoltán azt mondja, miközben egy szálloda önmagában nem jelent turizmust, jó szállodák nélkül viszont nincs minőségi turizmus. De ahhoz, hogy ezek sikeresek legyenek másra is szükség van: az adott desztinációnak attraktívnak kell lennie és mellette kell az attrakció, a kiemelt eseményekre is szükség van, kellenek a Michelin csillagos éttermek, a luxus üzletek, a VIP szektorok a koncerteken sporteseményeken.

Az újonnan piacra lépő szállodák mellett a régebbieknek is meg kell újulniuk ahhoz, hogy versenyképesek maradjanak. A Zeina Hotelshez tartozó Continental Hotel Budapest, a Prestige Hotel és a Boutique Hotel Budapest például az egyediséggel – a Continentalban például a műemléki épülettel, az érdekes történelemmel, a tetőteraszon található nyitott medencével, valamint a személyre szabott, magas szintű szolgáltatásokkal, a folyamatos karbantartással és felújítással képesek lépést tartani az új szereplőkkel. A felújításra, átalakításra már csak azért is szükség van, mert a divat és ezáltal a vendégigények is folyamatosan változnak, amit a például a Continental hotelben most a kávézó teljes megújításával követnek le.

„Ami Budapestet és a mi szállodáinkat illeti, ami a foglaltságot és a bevételt illeti, közel megismétlődhet a 2019-es rekordév, amihez képest a jövedelmezőség sajnos továbbra is elérhetetlen távolságban van. És miközben Budapesten kifejezetten jó a helyzet, vidéken idén is nagy szükség lenne a fizetőképes hazai keresletre” – elemez Géher Zoltán, aki a covid és az energiaáremelkedés kapcsán a személyzet menedzselését tartja a legnagyobb menedzserkihívásnak. Mondván, az energiaáremeléssel egy belvárosi történelmi épületben, ahol az energiafogyasztás racionalizálásának lehetősége szűk keretek között mozog, semmit nem lehet kezdeni. Csak reménykedni lehet az árak további csökkenésében és akkor egy jó szerződés megkötésében. Addig a kiugró áremelést lehetetlen kitermelni, ami természetesen a jövedelmezőség kárára megy. A szakember ugyanakkor úgy tartja, hogy egy menedzser csak akkor tud ura lenni a helyzetnek, ha az ilyen előre nem látható, tervezhető, ugyanakkor a szakma létét alapjaiban veszélyeztető helyzetben is megőrzi a nyugalmát, nem kapkod, hideg fejjel tervez és ha kell újra tervez, mert ahogy a pandémia időszaka is a múlté már, minden rossz elmúlik egyszer.

Borítókép: illusztráció/Fotó: Zenia Hotel

Ezek is érdekelhetnek

További híreink