Momentum: a mikroadomány határozza meg a tudatot?

Hírek
Két üzletember, a magánegyetemet alapító, a Graphisoft-tulajdonos Bojár Gábor, és Raskó György agrárvállalkozó nevezett be a Momentum “nagyobb lélegzetű mikroadományozó" versenyébe. Ki nyerte a meccset?  

A balliberális Bojár Gábor mára kihátrált a szerinte nagy reményekkel indult Momentum mögül. Nemrég egy interjújában arról beszélt, csalódást okozott a párt azzal, hogy elzárkóztak a más pártokkal való együttműködéstől. Bojárról annyit lehet tudni, hogy egymillió forintot adott még az év elején a NoOlimpia kampányra. Hogy ez az összeg egy milliárdostól mekkora támogatást is jelent, azt döntse el ki-ki magában.

Az üzletember korábban kifejtette, tetszik neki, hogy a Momentum olyan sok szimpatikus dolgot képvisel: egyszerre vallják a konzervatív értékrendből a nemzethez tartozás, a szociáldemokráciából a szolidaritás, a liberalizmusból pedig a jogállam és a meritokrácia elsődlegességét. Különös, hogy épp Bojár ne tudná, hogy ez úgy szokott valójában lenni, hogy az ilyen “sokszínű” politikai pártok valójában semmit nem vállalnak, és valóban, a Momentumról nehéz lenne bármilyen konkrét ideát megemlíteni. Azon kívül, hogy fiatalok, meg szeretnek néha tüntetni, fesztiválokon sok pénzt költeni, meg idióta politikai performanszokat csinálni (utcaátnevezések Putyin orosz elnök érkezésekor, újságírók befenyítése stb.), szerintem nagyon senkinek nem ugrik be róluk semmi.

Bojár akkor azt mondta, semmit nem kért a támogatás fejében. Aztán néhány hónap múlva már sértődötten fordult el a Momentumtól, mivel nem hajlandóak a neki ugyancsak szimpatikus Együtt-tel, meg Párbeszéddel összefogni. Ez azért furcsa… Azzal az Együtt-tel, akinek elnökét ugyancsak támogatta, ugyanis 2016-ban ő állta Juhász Péter és párja dél-franciaországi nyaralásának költségeit, az ellenzéki politikusnak egy fillérjébe sem került az út. Nagy segítséget jelentett ez a balliberális oldalnak, hiszen a megfáradt és mindig pénzszűkében lévő, a saját bankszámlaszámát már többször reklámozó Juhászra biztos ráfért a pihenés. Vajon máskor, más politikusnak miben segített ilyen önzetlenül? Talán elvitte a szervizbe Karácsony Gergely bringáját? Vagy néha benzint tankolt a DK pártbuszába?

A másik “nagyobb törpetámogató” Raskó György agrárvállalkozó, a kormány birtokpolitikájának heves ellenzője volt, aki nem közölte, mekkora “mikroadománnyal” állt a Momentum mögé. De ő már feltételeket is szabott, többek közt azt, hogy  a Momentum ne szövetkezzen az MSZP-vel és a DK-val, ennek a két pártnak ugyanis szerinte egyszerűen fel kellene oszlatnia magát. (Az MSZP már nem is áll ettől messze.) Emellett azt sem szeretné, ha a Momentum „belvárosi liberális értelmiségi” pártként lépre színre, az elvi okokon túl azért nem, mert egy ilyen párt esélytelenül indulna a parlamenti választásokon. Őszintén mondva, huszonéves politikus legyen a talpán, aki ki tud igazodni a támogatók óhajain. Bojár ugyanis épp a belvárosi liberális értelmiségi skatulyába tolta volna a pártot az Együtt és a Párbeszéd karjaiba, akik az MSZP-DK-val szintúgy nem akarnak szövetkezni. Mindezek elutasítása persze még nem jár azzal, hogy a Momentum ne legyen majd csupán az egyik kis belvárosi liberális párt, ezt még nem tudjuk, bár az előjelek ezt mutatják.

Ettől függetlenül úgy tűnik, a Bojár-Raskó párvidal győztese az utóbbi lett, kíváncsian várjuk, hogy mekkora is volt Raskó Momentumba invesztált támogatása.

A Momentum nemsokára választási programot hirdet. A párt eddig mezőgazdasági, vidékpolitikai kérdésekben (sem) nyilvánult meg. Mindenesetre nagyon kíváncsiak leszünk az agrár- és birtokpolitikai elképzeléseikre, mert az egy nem budapesti belvárosi, liberális párt részéről elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy vidéken is komolyan lehessen venni őket.

Addig lerágjuk a körmünket, amíg ki nem derül: a nagybirtokok mellett, vagy az ellen áll majd ki a Momentum? Azt is kíváncsian várjuk, hogy a mikroadomány összege vajon mennyire határozza meg a tudatot, vagyis a pártprogramot?

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink