A Balatoni Turizmus Szövetség idén tizedik alkalommal rendezte meg a Balaton Fagyija versenyt, amelyre tizenkét Balaton környéki fagyizó, tizennyolc kézműves fagylaltkölteménnyel nevezett be. Az esemény minden évben kiemelt médiafigyelmet kap, így nem csoda, hogy a – 2014 óta nyertes – fagyizók mára ikonikus turistacélpontokká váltak. A jubileumi versenyt rendhagyó módon egy adott időpontban és helyszínen, a gyenesdiási Bringatanya Fagyizóban rendezték meg, ahova a fagylaltmesterek nem a kész termékekkel érkeztek, hanem kora reggeltől „élőben” kellett elkészíteniük a kreációkat.
„A fagyi olyan aktív turisztikai termék, amely jól illeszkedik a többévszakos Balaton programjaihoz, illetve a Balaton Fagyija verseny azért is fontos, mert – bár a cukrász szakemberek jól ismerik egymást – kiváló szakmai fórumot és találkozási lehetőséget is teremt számukra” – mondta Fekete Tamás, a Balaton Turizmus Szövetség alelnöke.
A szakember szerint a Balaton határozottan „fagylaltnagyhatalomnak” minősíthető, hiszen a tó környékén kis területen kiemelkedően magas a kiváló fagylaltozók száma.
„Már tíz éve is erős volt a mezőny, azóta pedig folyamatos szakmai fejlődést tapasztalhatunk – tekintett vissza a verseny történetére az alelnök. – A cukrászok komolyan készülnek erre a megmérettetésre, nem csupán az alapízekben gondolkodnak, próbálják úgy összerakni a gombócot, hogy az egyszerre nyújtson élményt az ízlelőbimbóknak, a szemnek és az elmének is. A versenykiírás fontos eleme, hogy a receptet a régió más cukrászdáival is megosztják a nyertesek, tehát itt nem arra kell törekedniük, hogy egy olyan ízkombinációt rakjanak össze, amit csak egy helyen lehet előállítani, hanem nyilvánossá tehetőnek és eladhatónak kell lennie az új íznek.”

Középen a győztes fagylaltmester, Varga Tamás, jobbra Fekete Tamás, a Balaton Turizmus Szövetség alelnöke, balra a zsűri elnöke, Erdélyi Balázs. Fotó: Mihalik Imre
2023 győztes íze a homoktövises mangó sorbet lett, a balatonalmádi Amaretto Fagyizó kreációja. A mangó ugyan nem helyi, de a homoktövis egy bio minősítésű balatonújlaki ültetvényről érkezett az idei nyertes, a korábbi évek többszörös különdíjasa, Varga Tamás cukrászműhelyébe. „A mangó édessége a homoktövis savasságával-citrusosságával keveredve hozza azt az ízt, amit szerettem volna elérni” – magyarázta a választását Varga Tamás, aki régóta dolgozik a homoktövissel, és többféle gyümölccsel, például eperrel is házasította már.
Az eddigi évek alapján úgy látják, a győztes ízt előállító egység forgalma egyértelműen nő, akár tíz-tizenöt százalékos forgalomnövekedést is hozhat a díj.
A fagyizókban nem egyszer hallják, hogy a vendégek kifejezetten a Balaton Fagyija miatt kanyarodtak le hozzájuk az autópályáról, sőt, vannak olyan vásárlók is, akik munka ügyben utaznak, de hűtőtáskával érkeznek mondjuk Kaposvárról, mert a kollégáiknak is visznek kóstolót a nyertes ízből.
Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke hozzátette, a kerékpárosok szintén gyakorta célállomásként jelölik meg a cukrászdákat, miután a fagyis versenyen elindult cukrászdák jelentős része kerékpáros útvonal mentén működik, ezért a bringás turisták számának növekedésére is számíthatnak. Ezek a – közel kétszáz másik cukrászda, kávézó, fagyizó mellett – már megtalálhatók a BalatonBike365 applikáción belül is, amellyel a 200 kilométeres tó körüli bringakörön kívül, további 800 kilométernyi jól kerékpározható úttal kalkulálhatunk, ha bringatúrát terveznénk.

A győztes íz édes és savanyú egyszerre. Fotó: Mihalik Imre
Egyre többen keresik a laktóz-, és gluténmentes alapanyagokból készült fagyikat, pont emiatt a marcaliból érkező Mester Cukrászda és Étterem egy vegán málnafagylalttal nevezett. „Az egészségtudatosság mindenképp megjelenik a fagylalt tekintetében is – véli Fekete Tamás. – A túl cukros vagy mesterséges adalékokkal teli hideg finomságok egyre kevésbé eladhatóak, ezen a versenyen csak kézműves fagylaltok versenyezhetnek.”
A külföldi és a magyar turisták között ízlésbeli különbség nem felfedezhető, ám a sztenderd ízeknek minden fagylaltos pultban ott a helyük továbbra is, de az olyan extremitásokra – mint például a csilis fagyi vagy a céklás málna – ugyancsak nyitottak a vásárlók. Érdemes a bevált ízek mellett mindenhol kipróbálni valami különlegest, hogy plusz élménnyel gazdagodjunk – erre remeke alkalom lehet a három különdíjas megkóstolása. A Bagaméri Fagyizó édes csalogány névre keresztelt, a Sissi Kézműves Fagylaltozó egyszerűen túrógombóc nevű, és a Vitorlás Fagyizó sajtos-tejfölös lángos fantázianéven futó fagylaltja egyaránt megér egy kirándulást.
Egy gombóc fagylalt ára a Balatonnál idén 500-550 forint körül alakul.
Az eseménynek a gyenesdiás Bringatanya, Somogyi Fagylalt Műhely adta a helyszínt, amely idén nem indult a versenyen, de azt már több alkalommal megnyerte. A Bringatanya fagylaltmestere, Somogyi Renáta – aki korábban Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmet, illetve világbajnoki különdíjat is szerzett fagylalt versenyeken – úgy véli, az idei megmérettetés is azt bizonyította, hogy mindig megjelenhet egy új íz a pultban, és a mesterek fantáziájának nincs határa.

Fotó: Mihalik Imre
A fagyimester üdvözölte a különlegesebb alapanyagokat, mint például a cékla, személyes kedvenceként a győztes fagylalt bársonyosságát emelte ki, illetve a különdíjas túrógombóc ízkombinációját.
Nyitókép: Mihalik Imre