Aki repülős nyaralásra készül, valószínűleg már javában pásztázza a Budapest Airport induló és érkező járatinformációs menüjét, és figyeli a híreket azt taglalva magában, hogy mire készülhet, amikor útnak indul; késik-e, vagy időben felszáll a járata.
A repülőjáratok többsége ma is nagyjából időben elstartol és megérkezik, de érdemes akár több olvasnivalóval, feltöltött telefonnal, étellel-itallal készülni az utazásra, ugyanis három-négy órás repülőtéri várakozás bármikor előfordulhat.
A MUISZ elnöke elmondta, hogy a biztonságos és kényelmes utaztatás az egész szakma számára alapkérdés, hiszen ez kiemelt fontosságú az utasok számára. Nem mentesülnek sem a menetrend szerinti, sem a kizárólag az utazási irodák utasait szállító charterjáratok az egész Európát érintő repülésirányítási problémák és időjárási körülmények miatti járattörlések alól.
A járatok akkor tudnak felszállni,
- ha van szabad légtér,
- ha megfelelő az időjárás,
- és van elég ember az irányítótoronyban, azaz nincs munkaerőhiány és nincs sztrájk.
Az utóbbi a nyugat-európai országokra jellemző, a magyar légi forgalmi irányítást végző társaság, a HungaroControll esetében inkább az előbbit jelölik meg a piaci szereplők a probléma gyökereként.
A budapesti repülőtér és a magyar légtér áthaladó forgalma 25-30 százalékkal nőtt 2019-hez képest, a légi forgalmi irányítóké viszont jóval szerényebben, 179-ről 185 főre emelkedett.
Mint arról az Airportal.hu részletesen írt, a késésekben tagadhatatlanul szerepet játszik a magyar légi fogalmi kapacitás szűkössége, aminek számos belső oka van, többek között a Covid alatt beszüntetett sztrájk és a más országokban kínált magasabb fizetések.
Ez más ágazatban is elvándorlást okozott, de itt ráadásul csak speciálisan képzett, kis létszámú körért megy immár a kontinens méretű verseny.
Mint kiderült, a HungaroControl jelenleg az unió más országaiból is próbál szakszolgálati engedéllyel rendelkező irányítókat Budapestre csábítani.
Megoldás az európai szinten egységes fizetés és európai szintű, nem nemzeti hatáskörben lévő légi forgalmi üzem lenne, amit az Eurocontrol és például a Wizz Air is nagyban szorgalmaz.
Idő, idő, idő
Gyors megoldás nem lesz, a repülőútra készülők most csak a tökéletes időjárást hívhatják segítségül, és abban reménykedhetnek, hogy nem válik szükségessé hosszabb javítás a repülőgépükön, illetve nem kell cseregépet küldeni ahelyett, ami vagy van, vagy nincs.
Ha bármi miatt (időjárás, technikai probléma, bejövő járat késése) új résidőt kell a légi irányítónak adni az amúgy is telített légtérben, vagyis jelentős késéssel tud egy járat elindulni, az jelentős hatással lesz az adott járat személyzetének munkaidőkorlátjára.
A főszezonban egy járat akár háromszor, négyszer is megfordul egy arra a napra kijelölt személyzettel, akik akár reggel 4.30 órakor kezdenek (indulnak otthonról), és ha kifutnak a maximálisan teljesíthető munkaidőből, akkor sokszor azért kényszerül a légitársaság törölni vagy másnapra áthelyezni egy járatot, mert nincs már szabad, kipihent személyzet, hiszen a nyári szezonban nem áll rendelkezésre egy másik crew, aki azt várja, hogy egy ilyen esetben hátha szükség lesz rá.
Mind a repülőgépek, mind a személyzet csúcsra van járatva, nincs elérhető szabad kapacitás.
És akkor még nem beszéltünk az olyan váratlan eseményekről, amikor egy nem is Budapestre közlekedő járat kényszerül leszállni (kétszer is volt ilyen eset az elmúlt két hétben), ami szintén extra földi személyzetet kíván, valamint befolyásolja a légi irányítást.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: Shutterstock