Mindenki szigetel

Hírek Sz. H.
Ez látszik is a hőszigetelőanyag-gyártó eredményén: az eddigi legerősebb harmadik negyedéves adózott eredményét szállította a tőzsdén jegyzett Masterplast.

Az épületenergetikai felújításokhoz kapcsolódó hőszigetelő termékek kiemelkedő forgalmi teljesítményének köszönhetően 9 százalékkal nőtt a társaság árbevétele a harmadik negyedévben, míg az árréstömeg a nehezebb működési környezetben is elérte a bázis időszak szintjét.

A vállalat számára kedvező árfolyammozgások következtében az eddigi legmagasabb harmadik negyedéves adózott eredményét érte el a társaság, melynek 5,55 millió eurós értéke mintegy 10 százalékkal szárnyalta túl az eddigi csúcsot. Az első kilenc hónapot követően a társaság adózott eredménye immár 20 százalékkal magasabb értéket ért el a bázishoz képest, amivel a szeptemberben megemelt éves eredménycél 94 százaléka teljesült.

A vállalat értékesítési árbevétele 55 millió euró volt a harmadik negyedévben, ami 9 százalékkal magasabb a bázisidőszak értékénél. A felújítási szektor, főként az épületenergetikai korszerűsítéshez kapcsolódó hőszigetelő anyagok iránit kereslet bővülő pályán van. A harmadik negyedévben is jelentősen, mintegy 29 százalékkal nőtt a hőszigetelő termékek értékesítése, amiben meghatározó volt a magyar piac teljesítménye, ahol a megugró energiaárak, és az év végéig igénybe vehető felújítási támogatás keresletélénkítő hatással bírt. A társaság árbevételének immár 61 százaléka származott a hőszigetelő anyagok értékesítéséből, amelyek túlnyomó részben saját gyártású termékek.

Az energiaválság, az infláció és a kamatkörnyezet romlása azonban érezteti hatását az építőiparban is. Az új építéshez kapcsolódó termékek iránti kereslet részben már emiatt, részben pedig a korábbi ellátási problémák okán felhalmozott magas piaci-kereskedelmi készletek miatt csökkent.

A növekvő energiaárak és működési költségek, valamint az ellátásbiztonság érdekében korábban felhalmozott magas alapanyagkészletek időszakosan visszafogták a vállalat üzemi eredményességét. A következő időszak működésében a hőszigetelő termékek gyártási hatékonyságának fokozása, a magasabb árszintű alapanyagkészletek kifuttatása, és az energiagazdálkodásra irányított fókusz támogathatja az üzemi eredmény arányának javulását. Az energiaárak negatív hatásainak kiküszöbölése érdekében a vállalat 1,5 milliárd forint értékű energetikai beruházás megvalósítását célozza, amelyhez 675 millió forint támogatásra pályázik a Gyármentő Program keretein belül.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink