Mindenki megkapta az szja-bevallás tervezetét

Hírek
Már mindenki megkapta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített személyijövedelemadó-bevallási tervezetet - közölte a hivatal szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.

Kis Péter András azt mondta, az ügyfélkapuval rendelkezőknek március 14-től érhetőek el tervezetek, a postai úton kérőknek pedig április 30-ig postázták azokat ki.
   
Azoknak is postai úton küldték meg a tervezetet, akiknek nincs ügyfélkapujuk és postázást sem kértek, de a NAV ismeri elérhetőségüket – tette hozzá.
   
Kitért arra is: az online kitöltő felületen eddig körülbelül 1,3 millióan tekintették meg a tervezetet, és félmillióan nyilatkoztak adójuk egy százalékáról.
   
Ha a magánszemélyek semmit nem csinálnak a tervezettel, az automatikusan bevallássá válik, az őstermelőknek, egyéni vállalkozóknak és áfafizetésre kötelezetteknek azonban el kell fogadniuk azt – közölte.
   
A szóvivő felhívta a figyelmet, aki olyan jövedelmet is szerzett tavaly, amelyről a NAV-hoz nem érkezett adatszolgáltatás, annak a bevallási tervezetet ki kell egészítenie.
   
Felidézte, a NAV három éve kezdte el készíteni a tervezeteket a munkavállalóknak. Tavaly az érintettek körét az őstermelőkkel és az áfafizetésre kötelezettekkel, idén pedig az egyéni vállalkozókkal bővítették.
   
A rendszernek köszönhetően 2018-ban több mint 1,5 millió embernek semmit sem kellett tennie azért, hogy szja-bevallása legyen – emelte ki Kis Péter András.

MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink