Milliós ügyvédi sikerdíj a Helsinki Bizottságtól a migránsok segítségét ellátó ügyvédnek

Hírek
A „Milliós ügyvédi sikerdíj a Helsinki Bizottságtól a migránsok segítségét ellátó ügyvédnek” címmel 2018. március 24. napján megjelent cikkben valótlanul állítottuk, hogy a) Kovács Tímea ügyvéd és jelöltje tavaly november óta azt javasolják a menekült vagy oltalmazotti státust igénylő, de azt meg nem szerző migránsoknak, hogy a döntés ellen ne tegyenek panaszt, de jelentsék ki, hogy Szerbiába nem, kizárólag származási országukba hajlandóak visszatérni. b) Kovács Tímea ügyvéd a jelöltjével együtt azt is tanácsolja az érintetteknek, hogy az oltalmazotti státuszt megszerzők mindenképpen várják meg, hogy visszakapják az irataikat a magyar hatóságoktól, és csak ezután menjenek Nyugat-Európába. c) Kovács Tímea az egyetlen olyan ügyvéd, aki beléphet a magyar tranzitzónákba, és ha elmulasztják a vele való kapcsolatfelvételt, a magyar hatóságok elutasítják kérelmüket. d) A Magyar Helsinki Bizottság valamennyi, az Emberi Jogok Bíróságáig végig vitt ügyben 10 ezer eurós sikerdíjban részesíti Kovács Tímeát, e) Kovács Tímea egyetlen elismert keresete a menekülteket segítő szervezetektől származik f) Kovács Tímea tranzitzónákban való jelenléte az Igazságügyi Minisztérium Jogi Segítő Szolgálata tevékenységének ellehetetlenülését okozta a tranzitzónákban, A Magyar Helsinki Bizottság soha nem részesíti és nem is részesítette semmilyen sikerdíjban Kovács Tímea Ágnest az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti ügyekben történő képviselet ellátásáért.

Magyar ügyvédi segítséggel utazhatnak tovább a migránsok nyugatra, miközben a kitoloncolásukat szervezik a hatóságok – értesült a figyelo.hu.

Kovács Tímea Ágnes ügyvéd és alkalmazottja, Németh Anikó a hazai idegenrendészeti eljárásban meglévő hiányosságokat kihasználva hozzájárulhat a legális státusszal nem rendelkező migránsok Nyugat-Európába történő távozásához – értesült a figyelo.hu. Úgy tudjuk, hogy tavaly november óta azt javasolják a menekült vagy oltalmazotti státust igénylő, de azt meg nem szerző migránsoknak, hogy a döntés ellen ne tegyenek panaszt, de jelentsék ki, hogy Szerbiába nem, kizárólag származási országukba hajlandóak visszatérni. Így bekerülnek az idegenrendészeti eljárásba, a hatóság meg is kezdi a kitoloncolsáuk megszervezését, a procedúra több hónapoig is elhúzódhat. Ezt az időt idegenrendészeti őrizetben kellene eltölteniük, ez azonban a kisgyermekes családoknál jogi akadályokba ütközik. Ezért nyílt menekültállomásokra kerülnek, ahonnan bármikor lehetőségük van az eltávozásra.

Értesüléseink szerint a magyar ügyvédek azt is tanácsolják az érintetteknek, hogy az oltalmazotti státuszt megszerzők mindenképpen várják meg, hogy visszakapják az irataikat a magyar hatóságoktól, és csak ezután menjenek Nyugat-Európába. Ehhez a migránsok gyakran embercsempészeket hívnak segítségül. Lapunk informátorai szerint Kovács Tímea tevékenysége túlterjeszkedik az egyedi menekültkérelmek elbírálásához szükséges jogi segítségnyújtáson, és hozzájárul, hogy a kérelmezők tiltott határátlépőként Nyugat-Európába jussanak.

Kovács Tímeát egyértelműen kizárólagos magyar ügyvédként jelenítik meg a migránsokat angol, arab és dari nyelven tájékoztató blog.refugee.info nevű internetes oldalon és a Refugee.info Facebook-oldalon. Ezek az oldalak a balkáni útvonalon mozgó migránsokat napi információkkal látják el, a Facebook-oldalnak 91 ezer követője van. Ezeken adnak arról tájékoztatást, hogy Kovács Tímea az egyetlen olyan ügyvéd, aki beléphet a magyar tranzitzónákba, és ha elmulasztják a vele való kapcsolatfelvételt, a magyar hatóságok elutasítják kérelmüket, és akár az is lehetséges, hogy soha nem fognak ügyvédet kapni.

Az ügyvédnő tavaly megkapta a Ügyvédek a Közjóért – Magyar Pro Bono Díjat, amelyet a Global Network for Public Interest Law a Magyar Ügyvédi Kamarával közösen alapított 2011-ben. A díjat azért nyerte el, mert a menekültek számára ingyenes jogi segítségnyújtást biztosít.

Így méltatják honlapjukon: “Több mint tízéves menekültügyi jogi segítői munkája során ügyfelek ezrei számára ő jelenti a reményt arra, hogy az üldözés elől tisztességes jogi eljárásban és nemzetközi védelemben részesülhessenek. A sokezer ügyfél azonban az ügyvédnő számára minden esetben egy-egy segítségre és védelemre szoruló, értékes embert jelentenek, akiket a szakmai, etikai szabályok és az erkölcsi mércék legnagyobb tiszteletben tartásával, kitartóan segít."

A Soros György által támogatott Magyar Helsinki Bizottság különösen nagyra értékeli az ügyvédnő munkájában azt is, hogy “az egyre ellenségesebb közhangulat ellenére példamutatóan áll ki évek óta a közérdek, jogállami normák és emberi jogok értékei mellett.”

Kovács Tímeáról tudni kell, hogy feltehetően azonban nem csak az emberbaráti szeretet vezérli a tevékenységében. Ugyanis a Magyar Helsinki Bizottság valamennyi, az Emberi Jogok Bíróságáig végig vitt ügyben 10 ezer eurós sikerdíjban részesíti. Kovács Tímea a jelek szerint ebből kifolyólag nem érdekelt abban, hogy a menekültként elismerést kérelmezők ügye a magyar jogrendszeren belül végződjön. Információink szerint a Helsinki Bizottságtól tavaly májustól több mint 11 millió forintot kapott, de idén augusztustól havi egymiliós javadalmazás illeti majd meg. A pénzügyi adatok alapján Kovács Tímea egyetlen elismert keresete a menekülteket segítő szervezetektől származik.

Úgy tudjuk, hogy Kovács Tímea igen szoros kapcsolatban áll az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának munkatársaival. Kovács Tímea tranzitzónákban való jelenléte alkalmas lehet arra, hogy a migránsok már külföldön értesüljenek az ügyvédnő szolgáltatásairól, tehát ennek és a korábban taglalt internetes megjelenéseknek köszönhetően nem kizárt, hogy már előre toborozzák számára az ügyfeleket. E körülményeknek is köszönhetően az Igazságügyi Minisztérium Jogi Segítő Szolgálata tevékenysége mára teljesen ellehetetlenült a tranzitzónákban.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink