Milliókra bírságolhatják a szabálytalan szállásadókat

Hírek Figyelo.hu

Ha a szálláshely üzemeltetője védettségi igazolvány hiányában fogad vendéget 200 ezer forinttól 3 millió forintig terjedő büntetésre számíthat, a rendőrség pedig legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja a szálláshelyet – írja a Világgazdaság a péntek este megjelent Magyar Közlöny alapján.

A jogszabály külföldi szállóvendégek fogadását is lehetővé teszi.

Ehhez azonban olyan állam által kiállított védettségi igazolással kell rendelkezni, amelyet előzetes a külgazdasági és külügyminiszter a belügyminiszterrel egyetértésben elismer.

A péntek esti közlönyből az is kiderült, hogy Szerbia és Montenegró után után újabb országba, már Szlovéniába és Bahreinbe is szabadon utazhatunk. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón arról beszélt, hogy Magyarország kétoldalú megállapodásokat kíván kötni a védettségi igazolások kölcsönös elfogadásáról.

  • A következő hetekben várhatóan a kör folyamatos bővülni fog.
  • A kormány arról is határozott, hogy védettségi igazolvány birtokában lehetővé teszi az éjszakai horgászatot.

Eszerint a koronavírus ellen védett személy a kijárási tilalom időszakában jogosult a halgazdálkodási vízterület és haltermelési létesítmény területén, valamint azok partján tartózkodni horgászati tevékenység végezése céljából.

A horgász a halgazdálkodási vízterület és haltermelési létesítmény helyszínéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából a kijárási tilalom időszakában a lakóhelyét, a tartózkodási helyét vagy a szálláshelyét elhagyhatja.

(Borítókép: Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink