Nem a többi úszóval, hanem csak később, szombaton utazott el a párizsi olimpiára Milák Kristóf, aki a többi versenyzővel ellentétben nem is az olimpiai faluban lakik. Ez is jelezte, hogy a külön utakon járó klasszisról szinte senki nem tud semmit, még az edzője, Virth Balázs sem látta őt az elutazás előtt. Ilyen előzmények után nagy talány volt, hogy mire lehet képes az olimpián
Kedd délelőtt jött el az igazság első pillanata, amikor Milák a fő száma, a 200 pillangó előfutamában állt rajthoz. És szokásához híven nyert. A harmadik futamban kapott helyet, amelyet végig vezetve megnyert, az ideje pedig jobb volt, mint amit június elején Monacóban a Mare Nostrum versenyen úszott. A mostani 1:53,92 láttán Milák arckifejezése is jelezte, hogy nem volt ez rossz, olyannyira nem, hogy a legjobb idővel, az első helyen jutott tovább az esti középdöntőbe.
Az idei világbajnok kiesett, Marchand pedig hatodik
Milák ideje a világ idei második legjobbja. A legjobbat még a februári dohai vb-n a japán Honda Tomoru úszta, aki akkor meg is szerezte az aranyérmet. Ennek fényében jókora meglepetést keltett, hogy a japán a második előfutam utolsó helyén végzett, és az 1:57,30-cal tovább sem jutott, a 22. helyen máris kiesett. Ebben közrejátszhatott a lábsérülése is, amely a dohai vb után a jelek szerint kettétörhette a felkészülését.
A dohai vb-n sem Milák, sem a legnagyobb kihívójának tartott Léon Marchand nem indult. A francia foglalta el a magyar klasszis vb-trónját tavaly Fukuokában, és őt tartják igazán veszélyesnek Milákra. Neki már van egy aranya az olimpián 400 vegyesen, amelyen kiválóan úszott. Marchand egyelőre a vert mezőnyben Milák mögött van, 1:55,26-tal a hatodik helyen jutott tovább. Vélhetően nem adott ki magából mindent.
Milákhoz a legközelebb a kanadai Ilya Kharun volt, aki 1:54,06-tal, mindössze 14 századdal maradt le. Éppen továbbjutott a 200 pillangó másik magyar indulója, Márton Richárd, aki 1:56,03-mal a 16. helyen került be a középdöntőbe.
Milák nem beszél, Márton este gyújtaná be a rakétákat
– Ki akartam centizni a dolgot, bár azért nem ennyire – értékelt Márton. – Sokszor láttuk már ebben a számban, hogy délelőtt valaki begyújtja a rakétákat, aztán ellövi a puskaport, és délutánra nem marad erő. Délután odacsapunk, meglátjuk, mire lesz elég, szerintem 1:54 közepe kell majd a fináléhoz.
Milák ezúttal sem nyilatkozott, azt jelezte, hogy a szám végén, a végső helyezése ismeretében megszólal majd. Az igazán perdöntő az esti úszás lehet, a szakértők szerint ugyanis Milák a zsenialitásából fakadóan gyors, de ha tényleg sok edzést kihagyott, akkor azt az állóképessége bánhatja, ami a sorozatterhelésben mutatkozhat meg. Az első lépést mindenesetre magabiztosan vette. A 200 pillangó középdöntőit 20.44-től rendezik.
A vb-bronzérmes Németh Nándor is továbbjutott
Németh Nándor a negyedik idővel bejutott a középdöntőbe 100 méter gyorson. Ő a februári dohai vb-n ért el történelmi bronzérmet a sprintszámban, most pedig kisebb betegsége ellenére is tartja a lépést a legjobbakkal. Németh a 2018-as Európa-bajnoki döntő óta minden világversenyen ott volt a fináléban a királyszámban, három éve Tokióban nyolcadik volt, Dobay Gyula 1964-es szereplése óta ő volt az első magyar döntős 100 méter gyorson. A szám középdöntőjét 20.30 órakor rendezik a kedd esti programban.
A 15 éves Jackl Vivien nem jutott be a döntőbe az Európa-bajnok számában, 1500 méteres gyorsúszásban, amelyben 16:31,25 perces idővel a 15. lett.
Címlapfotó: AFP