Budapesti cég keveredett gyanúba mint azoknak a csipogóknak a gyártója, amelyek kedden egyszerre felrobbanva több ezer ember megsebesülését és kilenc halálát okozták – ez a hír végigsöpört a világsajtón, ahogy az is, hogy a példátlan akció mögött az izraeli Moszad állhat. Szerda derekáig kevesen adták hírül azonban, mi lehetett az akció kiváltó oka.
Izrael hivatalosan nem erősítette meg, hogy ők állnak az akció mögött, amelyben a Tel-Avivval ellenséges Hezbollah szervezet számos tagja sérült vagy halt meg. A Hezbollah azonnal Izraelt gyanúsította meg. A The Times of Israel összefoglalója szerint az Axios nevű amerikai hírportál azt jelentette amerikai és izraeli forrásra hivatkozva, hogy az izraeliek azért robbantották fel a manipulált csipogókat kedden, mert a Hezbollah gyanút fogott.
Elveszted, vagy felhasználod pillanat volt – idézett egy név nélkül nyilatkozó amerikai hivatalnokot az Axios.
Először az Al-Monitor nevű közel-keleti hírportál adott hírt róla, hogy a Hezbollah gyanút fogott, és emiatt hozták előre az izraeliek a robbantást. A robbanó csipogókat eredetileg abban az esetben szerették volna felhasználni, sokkoló csapásként, ha az egymással időnként összecsapó Hezbollah nyílt háborúba lép Izrael ellen – ezt egy, az akcióra rálátó korábbi izraeli hivatalnok erősítette meg az Axiosnak, szintén név nélkül idézve.
Az amerikaiak szerint nekik nem szóltak
Ha közel állt is az akció a lelepleződéshez, a Hezbollah nem vizsgálta át időben a csipogókat ahhoz, hogy megelőzhessék a vérontást. A portál amerikai forrása szerint az akció előrehozásáról Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, fontos miniszterei, a hadsereg és a titkosszolgálatok vezetői dönthettek.
Hétfőn, amikor Joe Biden amerikai elnök főtanácsadója, Amos Hochstein éppen Izraelben járt, már órákig folytak az egyeztetések a döntésről, de Hochsteinnak semmit sem mondtak. Percekkel a csipogók kedd délutáni felrobbanása előtt hívta fel Joav Galant izraeli védelmi miniszter, és annyit mondott neki, hogy Izrael nagy akcióra készül Libanonban – állította az amerikai forrás.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: AFP