Az EU 28 Pekingben állomásozó nagykövete – a magyar nagykövet kivételével -, egységesen aláírta azt a belső használatra szánt elemzést, amely kritizálja az Új Selyemutat. A diplomaták szerint a gigaberuházás nem transzparens, fenyegeti a szabadkereskedelmet és előnyben részesíti a kínai konglomerátumokat.
A hírt először a Handelsblatt című népet üzleti lap hozta nyilvánosságra, majd brüsszeli EU diplomaták is megerősítették létezését az Asia Times-nak. A kínai külügyi tárca próbálta csitítani a felzúdulást, közölték, hogy elmagyarázták Brüsszelnek részletesen a helyzetet.
A gond inkább az, hogy ezt hiába tették. A teljesen diszfunkcionális brüsszeli bürokrácia ugyanis pontosan tisztában van azzal, hogy az EU-nak nincs közös Kína-politikája, mint ahogy közös Oroszország-politikája sem.
A belső jelentés részletezi, hogy Kína az Új Selyemúton keresztül miként képzeli el belpolitikai céljai megvalósítását, így például a jelenleg felesleges kapacitások kihasználását, új exportpiacok teremtését, valamint a nyersanyagpiacokhoz való hozzáférés garantálását. Peking egyébként soha nem is titkolta, hogy vannak ilyen céljai, sőt.
A közép-európai térség lelkesen üdvözölte a kínai kezdeményezést, abban a régóta nagyon hiányzó infrastrukturális fejlesztési lehetőségeket látták. Hasonlóan áll a projekthez Görögország és Olaszország is. Az északi kikötőkben, Rotterdamban és Hamburgban már építik is a Selyemúthoz tartozó terminálokat. Spanyolország szupergyors vasútvonalak megépítésében bízik.
Franciaország hozzáállása emblematikus. Emmanuel Macron francia elnök, aki masszív geopolitikai PR kampányt folytat azért, hogy önmagát Európa koronázatlan királyaként mutassa be, tavalyi kínai látogatása során meleg szavakkal méltatta a kínai gigaprojektet. A hangsúly a nüanszokon volt nála is. Közölte ugyanis, hogy “a hagyományos selyem út soha nem kizárólag Kínához tartozott. Így az új utakat sem szabad arra felhasználni, hogy új hegemóniát hozzanak létre”.
De mit is akart ezzel valójában mondani Macron? Azt, hogy ő az, aki meghatározza európai részről a kínai-EU kapcsolatokat és ő az, aki véleményt nyilváníthat arról, hogy Peking milyen szabályok szerint intézi külkereskedelmét és befektetési politikáját. Macron nagyon aktív volt, amikor arra ösztönözte az EU Bizottságot, hogy lépjen fel keményebben a kínai acéldömping ellen és akadályozza meg, hogy külföldi – főleg kínai – cégek stratégiai érdekeltségeket szerezzenek az Uniós tagországokban.
Ezzel párhuzamosan gyakorlatilag az összes EU tagország közvetlenebb hozzáférést követel a kínai piachoz. Macron hajtogathatja az optimista kis mantráját a gazdasági fellendülésről – Európa visszatért! – , ám e mögött ott rejlik az alapvető félelem: valójában Kína az, amelyik igazán versenyképes.
Az új Selyemút Kína számára lehetőséget teremt arra is, hogy a geopolitikai pozíciószerzésen túl új globális szabványokat, normákat honosítson meg. Ezek nem feltétlenül egyeznek meg az EU-ban megszokottakkal. Ez az a pont ami a leginkább kiverte a biztosítékot a fentebb említett jelentés íróinál. Összekapcsolódik ugyanis a Selyemút és a Made in China 2025 nevű program. Ennek az a célja, hogy a hagyományos feldolgozóipari termelést high-tech termékekre állítsa át, modernizálja a kínai gazdaságot, bevezesse a tudásalapú társadalom alapvető érékeit.
Peking 10 évet adott magának, hogy felzárkózzon a robotika, a mesterséges intelligencia, a légiipar, a környezetet kevésbé károsító autók, a hajózás és a hajóépítés területén.
A kínai – német kétoldalú kereskedelem tavaly 187 milliárd euró volt, lényegesen több, mint a kínai-francia és a kínai-brit, amelyek egyenként 70 milliárd eurót tettek ki. Berlin aggódik. A Made in China valóban fenyegetést jelent a csúcsminőségű német feldolgozóipari exportra nézve.
Lassan elmúlnak azok az idők, amikor Kína irdatlan mennyiségű német gépipari terméket, köztük BMW-ket és Audikat vásárol. Az új rendszerben kínai cégek tömkelege állít majd elő csúcstechnológiát képviselő termékeket – nyaktörő tempóban.
