Mi lenne itt, ha ciki lenne dohányozni?

Hírek
Globálisan a kiskamaszok tizenegy százaléka füstöl, Magyarországon a hivatalos adatok szerint csökkenőben van a dohányosok száma.  

Kemény megállapításokra jutott az a három éven át – 2012 és 2015 – tartó globális kutatássorozat, ami a fiatalok dohányzási szokásainak felmérésére irányult. Ebből az derül ki, hogy a 13-15 éves gyerekek tizenegy százaléka füstöl világszerte, a vizsgált országok felében a fiúk tizenöt, míg a lányok nyolc százaléka élt e káros szokással. Az amerikai betegség-ellenőrzési és megelőzési központ (CDC) átfogó jelentését az MTI idézte.

A dohányzásnál kevés alattomosabb szokás létezik, az ember szinte minden szervére káros hatással bír, a tüdőrákban elhunytak legalább kilencven százaléka korábban dohányzott. A jelenlegi kutatás is kiemeli: a megelőzhető halálozások körében a dohányzás vezető halálokként van jelen, a leszokás még a támogatások ellenére is kevés kivételtől eltekintve komoly kihívások elé állítják a leszokni vágyókat. Globálisan nem tűnik soknak, ám a dohányzás évente hatmillió ember haláláért felelős.

A vizsgált országok körében Magyarország nem szerepelt, ám az itthoni adatok meglehetősen beszédesek, s ami ennél fontosabb: a dohányosok csökkenő arányát mutatják. Hazánkban az elmúlt évtizedben dohányzásügyileg pozitívak a folyamatok, már ha annak vesszük, hogy – legalábbis a hivatalos adatok szerint – csökkenő a tendencia. Az európai lakossági egészségfelmérések (ELEF) szerint például a 2009-2014 közötti időszakban 31 százalékról 27,5 százalékra csökkent a dohányosok aránya. A Dohányzás Fókuszpont – hasonlóan a nemzetközi méréshez – szintén a fiatalok szokásait mérte föl; eszerint 2012 és 2016 között mind az alkalmi, mind a naponta dohányzók aránya csökkent.

Ebben sok minden közrejátszhat, nyomós oka lehet a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló, nagy vitákat kiváltó 2012-es törvény is, ami a dohánytermék széleskörű hozzáférhetőségét és megjelenését korlátozza, illetve számos korlátozást vezetett be a füstölés helyszíneit illetően is. Remélhetőleg a dohányzás és annak káros mivolta, vagy az egészségmegőrzés nem politikai kérdés; kinek okoz örömöt, hogy a rák számos fajtája vezető halálok minálunk?

Magyarország egyáltalán nincs egyedül a nemdohányzók védelmével kapcsolatos intézkedések terén. De ezek ugye adminisztratív, a törvény betűjével kikényszerített változások. Csak gondolkozzunk el azon, milyen hatása lenne annak, ha a dohányzás mint olyan egyszerűen ciki tevékenység lenne. Mint amikor bemész zöld ingben egy olyan helyre, ahol mindenki kékben van.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink